Magyar búzasör ért el sikert egy csehországi sörversenyen

alkohol barátok sör Minden hétvégén iszik, eltűrjem ezt?
Vágólapra másolva!
Erős, nemzetközi, illetve cseh söröktől uralt mezőnyben, több mint 1400 termék közül választottak negyedik legjobbnak egy magyar búzasört, amely saját kategóriájában a legkedveltebb külföldi búzasörnek bizonyult a České Budějoviceben rendezett Arany Sörpecsét versenyen.
Vágólapra másolva!

271 sörfőzde 1400-nál több terméke, 38 kategóriában versengett a 31. alkalommal megrendezett Arany Sörpecsét (Gold Brewer's Seal) versenyen Csehországban.

A zsűri értékelése szerint a Pécsi Prémium Búza ezüstérmet szerzett a búzasörök mezőnyében, majd a valamennyi kategória első három helyezettje között rendezett versenyen a legjobb külföldi sörként lett negyedik, és kapott különdíjat.

A Pécsi Prémium Búza, amely a Beerporn.hu sörmagazin szeptemberi búzasör vaktesztjén is a legjobbnak bizonyult, Koren Dániel, a Pécsi Sörfőzde sörmestere szerint egyebek mellett a főzde által alkalmazott nyílt kádas erjesztésnek köszönheti sikereit. A pécsi tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyílt kádas erjesztés során markánsabb ízek és aromák tudnak keletkezni, komplexebb ízvilágú lesz a végeredmény, amely kifejezetten jól áll a bajor típusú búzasörnek – magyarázta.

Pécsi Prémium Búza Forrás: RAJNAI_RICHARD/Rajnairichard.Eu

A Pécsi Prémium Búza receptjének fejlesztésében néhány évvel ezelőtt a Szent István Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszéke is részt vett

Hegyesné Dr. Vecseri Beáta vezetésével, aki azóta a Pécsi Sörfőzde kutatási és fejlesztési igazgatója, illetve a tanszék hallgatójaként Koren Dániel is közreműködött benne, aki immár sörfőzőmesterként irányítja a termelést Pécsen.

A búzasörrel kapcsolatban a sörmester elmondta, az elmúlt időszakban csak apró változtatások történtek a sör receptjében, amelyeket az érzékszervi bírálatok és a fogyasztói visszajelzések alapján tettek. A közelmúlt elismerései azt mutatják, hogy jó irányban történtek a módosítások, és a csehországi versenyen a Pécsi Sörfőzde magas minőségre való törekvésének eredményei nyertek visszaigazolást – hangsúlyozta a sörmester a Beerporn.hu közleményében.