Erről tudnia kell, ha halat tenne az idei karácsonyi asztalra

Karácsony előtti lehalászás Szabolcsban
Kemecse, 2020. november 23. Szákkal teherautó tartályába eresztik a pontyokat lehalászáskor a Szabolcsi Halászati Kft. egyik telelő tavánál Kemecsén 2020. november 23-án.A halászati cég átlagosan évente 500 tonna halat termel, az értékesítés nagy része a karácsonyi időszakra esik. MTI/Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Az ágazat nehézségei ellenére lesz elegendő magyar hal karácsonykor, emellett az őszi időszakban minden horgászegyesület pontyrendelését is teljesítik - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) elnöke a Bács-Kiskun megyei Akasztón.
Vágólapra másolva!

Németh István az Akasztói Horgászpark és Halascsárdában tartott sajtótájékoztatón elmondta:

megkezdték az őszi tógazdasági lehalászásokat és a természetes vizek horgászati célú haltelepítését.

Hangsúlyozta: a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) kötött együttműködési megállapodások értelmében közösen dolgoznak azért, hogy Magyarországon egyre több halat termeljenek, és a mintegy 770 ezer horgász igényeit is egyre jobban ki tudják szolgálni.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Már nemcsak pontyot telepítenek, hanem egyre több ragadozóhalat, egyebek mellett süllőt, csukát, keszegféléket és olyan kuriózumnak számító halat is, mint a compó. Az elmúlt évben a tógazdasági termelésnek köszönhetően nagyjából 22 ezer tonna halat halásztak le Magyarországon, mintegy 4 százalékkal többet, mint 2019-ben - ismertette a MA-HAL elnöke.

A haltermelők költségei az idén drasztikusan nőttek a takarmány- és a gázolajárak, illetve a munkabérek emelkedése miatt, és a helyzetet az időjárási körülmények csak tovább nehezítették, így nem lesz kiemelkedő évük

- tette hozzá.

Németh István arról is beszámolt, hogy Magyarországon

a tógazdaságokban termelt halfajok mintegy 80 százaléka étkezési ponty, amelyből nagyjából 12 ezer tonnát juttatnak évente a piacra.

Elmondta, hogy mára a második leginkább kedvelt faj az afrikai harcsa lett, amelyből Európában Magyarország a legnagyobb termelő. Intenzív telepeken az elmúlt évben összesen 5277 tonna halat termeltek, amelynek 97 százaléka afrikai harcsa, 3 százaléka pedig tokféle volt. Magyarországon mintegy 166 ezer hektár horgászati célú vizet telepítenek be magyar halakkal, ez adja éves termelésük mintegy 33 százalékát, tehát alapvető érdekük a horgászok elégedettsége is - tette hozzá.

Szákkal teherautó tartályába eresztik a pontyokat lehalászáskor a Szabolcsi Halászati Kft. egyik telelő tavánál Kemecsén 2020. november 23-án Forrás: MTI/Balázs Attila

Az elnök szavai szerint mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szükséges halmennyiség ne exportra kerüljön, hanem "a hazai horgászok zsákmányává váljon az elkövetkező időszakban" és, hogy a halas standok és a nagy áruházláncok halpultjainak folyamatos magyar halkínálata mellett a tavaszi haltelepítésekre is maradjon elegendő mennyiségű hal. Ennek érdekében önkéntesen korlátozták a külpiaci értékesítést. Hangsúlyozta, szeretnék a ponty feldolgozottságát is növelni, hogy az afrikai harcsa mellett jobban elterjedjen a közétkeztetésben.

Arra törekednek, hogy az évi egy főre jutó 6,7 kilogramm halfogyasztást 10 kilogramm körüli értékre növeljék.

A hazai halakat a Halpéntek elnevezésű akció keretében is népszerűsítik, arra buzdítva mindenkit, hogy péntekenként fogyassza a számos hasznos élettani hatással rendelkező halat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte: az elmúlt év nem tervezhető kihívások elé állította az együttműködésben résztvevőket is, de eredményességüket mutatja, hogy az Agrárminisztérium a MA-HAL kezdeményezésére és a NAK támogatásával a koronavírus-járvány okozta külpiaci és belföldi értékesítési nehézségek miatt tavasszal, a felhalmozódott harmadik nyaras korosztályú pontykészletekből 800 millió forint összegű állami intervenciós felvásárlás mellett döntött. A NAK elnöke szerint a MOHOSZ jól teljesítette ezt a komoly logisztikai feladatot, hiszen 18 szállítási napon 324 horgászvízbe 1177 tonna pontyot helyeztek ki.

A koronavírust, az aszályt és a megdrágult takarmányokat "nem megkerülhető problémaforrásoknak" nevezve emlékeztetett, az ágazat nagyon sok kihívással nézett szembe az elmúlt időszakban,

amelyekre mindenképpen megoldást kell találni. Úgy vélte, a teljes állattenyésztő ágazat egyetlen esélye, hogy a felmerülő költségeket valamilyen formában az árakban érvényesítsék.

Pontyokat engednek a vízbe a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei 2021. március 31-én Forrás: MTI/Vajda János

Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke hangsúlyozta: az elmúlt három év kevés csapadéka a dunántúli tógazdaságokban nagyon komoly vízhiányt okozott. Úgy vélte, "az egész vízmegtartási képesség növelés nemzetstratégiai kérdésé válik". Emlékeztetett, az elmúlt évben 5184 tonna halat telepítettek horgászkezelésű vizekbe, és a fogási eredménynaplók szerint a horgászok 5664 tonnát fogtak vissza. Pályázatuk közel 100-120 millió forint összegű keretéből a halat telepítő horgászszervezeteket támogatják, akiknek ez akár 50 százalékos halártámogatást is jelenthet.