Ezüstbánya csődbe vitelével vádolják az USA legnagyobb bankját

JP Morgan bank központ New York
A JP Morgan bank központja New Yorkban
Vágólapra másolva!
Egy floridai ezüstbányász cég kártérítési keresetet nyújtott be a JPMorgan ellen, azzal vádolva a bankot, hogy manipulálta az ezüstpiacot, azaz olyan alacsonyra nyomta le az árakat, hogy a vállalat bányáját be kellett zárni. A részletekről a Reuters hírügynökség számolt be.
Vágólapra másolva!

A Florida déli körzetének amerikai kerületi bíróságára kedden benyújtott kereset szerint

a Hidalgo Mining Corp 10,35 millió dollárt vett fel befektetőktől egy mexikói ezüstbánya finanszírozására,

amely 2012 körül kezdte meg a termelést, és 2014-ben már be is zárt.

Az ezüst ára 2012-ben átlagosan 31 dollár körül mozgott unciánként, 2014-ben pedig már 19 dollárt ért unciánként.

A JP Morgan bank központja New Yorkban Forrás: REUTERS/Mike Segar

A Hidalgo vállalat állítása szerint - ebbe a Reuters betekintést nyert - bizonyítékként egy, az amerikai szabályozó hatóságok által folytatott vizsgálatból származó információk igazolják állítását. Ezek szerint

a JPMorgan munkatársai 2008 és 2016 között hamis vételi és eladási megbízásokat küldtek a fém- és állampapírpiacokra, hogy az árakat a maguk javára billentsék.

A kereskedők szerint ez a spoofingnak nevezett technika inkább rövid távú kereskedési taktika, mint hosszú távú árlenyomás.

A JPMorgan tavaly beleegyezett abba, hogy mintegy 920 millió dollárt fizet a kereset lezárása érdekében. A bank a múlt héten 15,7 millió dollárt fizetett egy csoportos kereset rendezésére is, amelyet olyan befektetők indítottak, akik szerint a manipuláció veszteségeket okozott nekik.