A Hungexpón tartott csütörtök reggeli sajtótájékoztatón Kovács Zoltán a sajtó képviselőivel közölte: az 1 milliós látogatóiv szám elérése, illetve meghaladása "a tegnapi nap fejleménye". Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig így fogalmazott:
Nagy örömmel jelentem be, hogy túl vagyunk az 1 milliomodik látogatón az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozatán."
Semjén Zsolt azt is elmondta, hogy a csütörtöki napon a látogatók száma a Hungexpo területén meghaladja a 300 ezer főt, ami példátlan sikert jelez, különösen az esős időjárás mellett. Ismertette azt is, hogy hétvégén több mint 55 ezer fő fölött volt szombaton és vasárnap is a látogatók létszáma. Ez már a helyszín és a rendezvények befogadóképességének határát feszegette - árulta el a miniszterelnök-helyettes.
Semjén Zsolt szerint ezek a látogatói számok mutatják, hogy
óriási érdeklődés van a vadászat, a természet iránt, "a természet rendjének a tisztelete, a normalitás iránt."
Szólt arról is, hogy egyes balliberális médiafelületeken "sajátos hazugságokkal" tudósítottak a nagyszabású eseménysorozatot kísérő érdeklődésről. Ezen belül kitért arra is, hogy bizonyos beszámolókban összemosták a világkiállítás költségeit a Hungexpo modernizációjának, felújításának költségeivel, függetlenül attól, hogy az önálló rendezvényhelyszínként több mint 200 eseménynek és kiállításnak ad otthont, és a megújulás részben kapcsolódott a világkiállításhoz is. Ezek között az első volt a nemrég lezajlott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Semjén Zsolt ugyanakkor úgy vélte: bár sajátos helyzet, de a rendezők köszönettel tartoznak ezeknek a hazugságra épülő tudósításoknak, mert így a világkiállítás üzenete olyanokhoz is eljutott, akikhez különben talán nem jutott volna el.
Semjén Zsolt szerint Karácsony Gergelynek, budapesti főpolgármesternek köszönetet kellene mondania azért, mert "a főváros ilyen csodát kapott, mint ez a Hungexpo", ami idevonzza a külföldi látogatókat is, Budapestre, magyar szállodáknak, budapesti szállodáknak, éttermeknek jelent bevételt. Így fogalmazott: "ha én lennék a főpolgármester, hálát adnék annak, aki ezt a csodát idehozta Budapestre".
Semjén Zsolt tájékoztatójában jelezte, a csütörtöki napon megnyílik az OMÉK, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vására is. Ezen a hal- és a vadhús a középpontban van, hiszen ezek a legegészségesebb ételek közé tartoznak, ezért fontos ezek népszerűsítése.
Tájékoztatójában a miniszterelnök-helyettes megköszönte a látogatói érdeklődést, valamint az önkéntes és hivatásos szervek azon közreműködőinek, akik a lebonyolításban részt vesznek.