Így újul meg a Keleti és a Nyugati pályaudvar

ez történt ezen a furcsa nyáron galéria 2020
Budapest, 2020. augusztus 6. Daruk a beállványozott vágánycsarnok fölött a felújítás alatt álló Nyugati pályaudvaron 2020. augusztus 6-án. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Jelentős előrelépést hoz a magyar vasút üzembiztonságának javításában, az utaskiszolgálás színvonalának emelésében idén, hogy a kormány többletforrásokat biztosított a MÁV Zrt. számára a Vecsés-Üllő-Monor pályaszakasz felújítására, a Nyugati és a Keleti pályaudvarok utasforgalmi beruházásaira - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Javul a megyeszékhelyek elérése

Homolya Róbert kifejtette, az év végén megjelent kormányhatározatban

a vasúttársaság 20 milliárd forint forrást kap a Budapest-Cegléd vonalon a Vecsés-Üllő-Monor közötti pályaszakasz felújítására, illetve a kormány mintegy 2 milliárd forintot biztosít a vasúttársaság számára a Nyugati pályaudvar és a Keleti pályaudvar utasforgalmi beruházásaira uniós forrásból.

Homolya Róbert megemlítette, hogy a Budapest-Cegléd szakasz az ország egyik legforgalmasabb vasútvonala, a koronavírus-járvány előtt naponta több mint 40 ezer ember utazott erre.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Kiemelte, a MÁV Versenyképes vasút programja egyebek közt elsősorban a megyeszékhelyek elérését biztosító vasútvonalak esetében a sebességet korlátozó lassújeleket próbálja megszüntetni a pályaállapotok javításával. Ennek első lépéseként támogatja a kormány 20 milliárd forinttal a Vecsés-Üllő, Üllő-Monor nyílt vonali szakaszokon és Monor állomáson a pályafelújítást. A kivitelezés előkészítése megtörtént, és már az idén tavasszal megkezdődnek a lassújelek megszüntetéséhez szükség felújítási munkák - tette hozzá.

Így újul meg a Keleti és a Nyugati pályaudvar

Homolya Róbert szólt arról, hogy idén nyár végére már a megújult Nyugati pályaudvar várja az utasokat. A MÁV tavaly megkezdte a Nyugati pályaudvaron 9,9 milliárd forint saját forrásból a tetőszerkezet teljes rekonstrukcióját, ami

kiegészül az idén felsővezetéki és pályafelújításokkal, a meglévő utastájékoztatási rendszer, a homlokzat és az utascsarnok belső terének megújításával, valamint a világítás korszerűsítésével.

Daruk a beállványozott vágánycsarnok fölött a felújítás alatt álló Nyugati pályaudvaron 2020. augusztus 6-án Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója beszámolt arról is, hogy a Keleti pályaudvaron a teljes vizesblokk rekonstrukciója tavaly kezdődött, az idén pedig akadálymentes utascentrumot létesítenek. A kormány a MÁV számára az utascentrum kialakításához európai uniós forrást csoportosított át.

A Keleti pályaudvar utascentrumában új jegypénztárakat alakítanak ki, akadálymentessé teszik a pályaudvar megközelítését azzal, hogy mozgólépcsővel lehet majd az aluljáró szintről a vágánycsarnokba menni, illetve liftet építenek ki.

Védőmaszkos utasok a Keleti pályaudvaron a koronavírus-járvány idején Fotó: Polyák Attila - Origo

Az utascentrum munkálatai várhatóan az első negyedévben megkezdődnek, a vállalkozó kiválasztása nyílt közbeszerzési eljárás keretében folyik.

Várhatóan az év végén már korszerű utascentrum fog működni a Keleti pályaudvaron a mintegy 1,6 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően.

A budapesti és az elővárosi fejlesztések megvalósítása során szorosan együttműködnek a Budapest Fejlesztési Központtal - mondta Homolya Róbert.

Elmondta azt is, hogy a Volánbusz Zrt. részvényei a magyar államtól a MÁV-hoz kerültek 2020 végén. A Volánbusz Zrt. a MÁV Zrt. leányvállalataként funkcionál majd, az erről szóló kormányhatározatban feladatul kapták, hogy javaslatot tegyenek a közösségi közlekedési tarifaközösség kialakítására, bevezetésére, együttműködve az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM), a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel, valamint a Budapest Fejlesztési Központtal.