Drágábban értékesíthetők a fenntarthatóság alapján épült lakások

ingatlan lakás ház kulcs albérlet
20140305 - BRUSSELS, BELGIUM: This picture shows house key. (05 march 2014) Picture by Jonas Hamers (c) ImageGlobe.
Vágólapra másolva!
A szakértői tapasztalatok alapján a fenntarthatóság jegyében épülő lakásokat, házakat nemcsak gyorsabban, hanem 5-15 százalékkal drágábban is el lehet adni.
Vágólapra másolva!

A Duna House elemzése szerint az ingatlantranzakciók esetében még mindig van fontosabb szempont a környezetvédelemnél, de egyre magasabb azon tudatos vevők aránya, akik a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszik a lakásvásárlásnál.

A társaság közleménye szerint Benedikt Károly, a cég elemzési vezetője elmondta:

Hozzátette, jelentősen változtathat a keresleten az új zöldhitel, különösen ezért, mert a csokkal is összevonható, így kamatmentességre lesznek jogosultak az igénylő kétgyermekes családok a 10 millió, vagy minimum három gyermek esetén a maximum 15 millió forintos hitel erejéig, amely összeget a legfeljebb 70 millió forintos zöldhitelnek tartalmaznia kell.

Illusztráció Forrás: BELGA/AFP/ImageGlobe/Jonas Hamers

Úgy vélte, az NHP zöld otthon program új lendületet adhat az ingatlan- és jelzáloghitelpiacnak, a Duna House szakértői elsősorban az agglomeráció további erősödését várják az új terméktől, amelyhez (az előző évhez képest):

30 százalékot meghaladó lakáshitelpiaci növekedést is becsülnek.

A program iránti keresletet előre vetíti, hogy a Lechner Tudásközpont adatai szerint a 2020-ban kiadott energetikai tanúsítvánnyal rendelkező lakóingatlanok mindössze 4,8 százaléka esett a legjobb besorolásokba, amiből következően sok lakásra ráfér a korszerűsítés - írták.

A társaság közölte, mivel a kölcsönnek nem feltétele a családalapítás - egyedülállók is igényelhetik - valószínűleg sokan élnek majd a lehetőséggel. A nyári korrekciót követően így ősszel újra aktív piacra számítanak, amelyben jelentős szerepe lesz az agglomerációnak, illetve a vidéki piacnak, főleg a kisebb beruházások, iker- és sorházak építésében várható fellendülés. Az ingatlanpiacon a Duna House előrejelzése alapján idén 150 ezer körüli tranzakció várható, ami az előző évhez képest 15 százalékkal nagyobb.