Októbertől újra igényelhető a népszerű Diákhitel Plusz

felvételi, egyetem, gimnázium, középiskola, oktatás, illusztráció, diákhitel
Budapest, 2020. február 2. A Diákhitel Központ Zrt. felirata a Residence 1 irodaházon, a II. kerületi Kacsa utca 15-23-ban. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
A kormány döntése alapján október 1-től újra igényelhető a Diákhitel Központ legnépszerűbb terméke, a tavaly bevezetett kamatmentes és teljesen szabad felhasználású Diákhitel Plusz. A már 40 000 hallgató által igényelt rendkívül kedvező hitel továbbra is maximum 500 000 forintig, míg a struktúraváltó felnőttképzésekben résztvevők esetén maximum 1 200 000 forintos összegben lesz elérhető, olvasható a közleményükben.
Vágólapra másolva!

A megigényelt összeget a Diákhitel Központ egy összegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetnie.

A felvett hitel teljes mértékben szabad felhasználású és kamatmentes.


A Diákhitel Pluszt változatlanul az aktív jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók, illetve a struktúraváltó felnőttképzésben a 18. életévüket betöltött, de 55 évnél nem idősebb tanulók vehetik igénybe.

A hiteligénylők továbbra is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatási kedvezményekre.

A hitelfelvételt követően a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes diákhitel-tartozást elengedi a társaság.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

A Diákhitel Plusz mellett továbbra is elérhető a Diákhitel Központnál a rendkívül kedvező, 1,99 százalékos kamatozású szabad felhasználású Diákhitel1, valamint a képzési költségre fordítható, kamatmentes Diákhitel2 is.