Bejelentették az idei év egyik legnagyobb beruházását

Semcorp alapkőletétel
Vágólapra másolva!
Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.
Vágólapra másolva!

A SEMCORP közleménye szerint a fejlesztés a tervezett ütemben halad, és a gyár 2023 első negyedévében megkezdi az üzemszerű termelést. Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és dr. Pósán László, a térség országgyűlési képviselője is részt vettek a rendezvényen. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági korszak több meghatározó, forradalmian modernizálódó ágazatában is mára "Keletről fújják a passzátszelet", így van ez az elektromos autóiparban is. Minderre példaként hozta fel, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből, 2017-2018-ra ez az arány nagyjából kiegyenlítődött, a tavalyi "fekete évben" pedig teljesen megfordult: a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 29 százalékosra csökkent.

Hozzátette,

Kína a világ gazdasági teljesítményének 2000-ben mindössze a 4 százalékát adta, míg ma a 18 százalékát, és tavaly már a távol-keleti ország volt az Egyesült Államok és az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere is.

A tárcavezető emellett rámutatott, hogy a nyugati világ technológiai fölénye jelentősen mérséklődött, s aláhúzta, hogy például az elektromos autóipar legnagyobb akkumulátorgyártói mind keleti cégek. Márpedig szerinte ezen vállalatok beruházási döntéseitől is függ, hogy az EU mely tagállamai lesznek sikeresek a következő években.

A Semcorp alapkőletétele (b-j): Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Shih, a SEMCORP csoport nemzetközi projektekért felelős igazgatója, Pósán László, a térség országgyűlési képviselője, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere Forrás: Semcorp

Szijjártó Péter közölte, hogy

a SEMCORP első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása a "magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét" jelenti.

A SEMCORP Csoport 10 hónappal ezelőtt, 2020 novemberében jelentette be a Debreceni Déli Ipari Parkban lévő 19 hektáros fejlesztési területen 183 millió eurós költségből megvalósítandó gyár építését. A beruházás első ütemét képező 50.000 négyzetméteres üzemben négy alapfilm gyártósor, valamint bevonó- és hasító kap helyet. Ezzel a beruházással a SEMCORP Hungary Kft. nemrégiben elnyerte a Külügyminisztérium és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Év Befektetője díját a „2020. év legnagyobb volumenű zöldmezős beruházása" kategóriában.

A kínai SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó debreceni szeparátorfólia-gyártóüzemének építési területe az alapkőletétel napján, 2021. szeptember 13-án Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A debreceni gyár lesz a SEMCORP első gyára Kínán kívül, ahol már hat gyártóüzemmel rendelkezik a vállalat és a jelenlegi teljes éves alapfilmgyártási kapacitása 3,5 milliárd m2. A debreceni üzem várhatóan évi 400 millió m2 -rel bővíti ezt. A SEMCORP, hivatalos nevén Yunnan Energy New Material Co. Ltd. jelenleg a világ legnagyobb LiBSF szállítója. Ügyfelei közé tartoznak a lítium-ion akkumulátorok globális ellátói, köztük az LG, a Panasonic és a Samsung.