Iskolai egyenruhák a világ minden tájáról – galéria

iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
Charters Towers, Australia - April 25, 2018: All Souls St Gabriels School children marching on Anzac Day in Charters Towers, Queensland, Australia
Vágólapra másolva!
Az egyforma öltözködés mint elvárás egyes oktatási intézményekben mindig is megosztotta az emberek véleményét. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a szokás pozitív hatással van a fiatalokra, mások viszont teljesen ellene vannak a külső uniformizálásának. Összegyűjtöttük tucatnyi ország iskolai egyenruháját, amelyek révén betekintést nyerhet egy adott nemzet diákjainak mindennapjaiba.
Vágólapra másolva!

Az európai iskolákban az egyenruhák bevezetése a 16. század közepéig vezethető vissza, amikor a londoni Christ Hospitalban elrendelték az azonos öltözék viselését, hogy ezzel is erősítsék az odajárók együvé tartozásának érzetét. Azóta a világ számos más országában is átvették ezt a szokást, ám a mai napig vitatott, hogy a diákokra pozitívan vagy negatívan hat-e inkább.

Néhányan úgy gondolják, hogy az egyenruhák elfojtják, illetve korlátozzák a gyerekek egyéniségét, személyiségük kibontakoztatását, illetve a szülők számára csak extra kiadást jelentenek. Ezzel szemben vannak, akik támogatják ezt a szokást, mivel szerintük ez az öltözködési szabály eltörli a hordott ruhákból fakadó társadalmi különbségeket (a szegényebb családból származók nem érzik magukat kényelmetlenül a gazdagabb gyerekek jobb ruháit látva), és megtanítja a fiatalokat, hogyan kell helyesen ruházkodni, illetve egyfajta összetartozási kapcsolatot létesít a diákok és az iskola között.

Egyes országok iskoláiban az egyenruha kinézetét a helyi kulturális tartalmak határozzák meg, míg máshol ragaszkodnak a hagyományos redőzött szoknyákhoz, hosszú nadrágokhoz és gombos egyszínű ingekhez.

A képre kattintva megtekintheti a 12 különböző egyenruhát, illetve azokról számos érdekességet.

iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés
iskola, iskolai, egyenruha, ruha, öltözködés, Dél-Korea