Tőzsdére lép a cég, amely korábban mémrészvényekkel hívta fel magára a figyelmet

Robinhood fintech
Vágólapra másolva!
Megkezdődhet a kereskedés a kisbefektetők egyik kedvenc platformjának számító Robinhooddal, miután a vállalat szerdán végrehajtotta a kezdeti nyilvános részvénykibocsátását. A cég 2,1 milliárd dollárnyi tőkét szerzett a vásárlóktól.
Vágólapra másolva!

Tőzsdére megy az idei év egyik legérdekesebb cégének számító Robinhood. A tőzsdei kereskedési applikáció ugyanis azzal került be a hírekbe, hogy

korábban ez volt a kisbefektetők egyik kedvenc platformja, és innen indult meg a kereskedés az úgynevezett „mémrészvényekkel".

Ilyen volt például a GameStop vagy az AMC Entertainment Holdings papírja, amelyet a kisbefektetők irreálisan túlvásároltak, hogy felhajtsák az árfolyamot – írja a Yahoo Finance.

A Robinhood szerdán pedig végrehajtotta a kezdeti nyilvános részvénykibocsátását (IPO), amivel 2,1 milliárd dollárnyi tőkét vont be. A cég népszerűségét jól mutatja, hogy tavaly december végén mindössze 11,7 millió aktív felhasználója volt, de ez a szám június végére fölment 21,3 millióig.

Az IPO végül 31,8 milliárd dolláron árazta be a Robinhood piaci értékét, ami igen erősnek számít a versenytársakkal szemben, azonban a részvény beárazására végül az eredetileg meghatározott tartomány alján került sor.

Tőzsdére megy az idei év egyik legtöbbet emlegetett cége, a Robinhood Forrás: Robinhood/blog.robinhood.com

A cég közlése szerint 55 millió darab részvényt adtak el az IPO-val, darabonként 38 dolláron. A korábban meghatározott árfolyamtartomány 38-42 dollár volt. Ezzel azonban még mindig az amerikai részvénypiac egyik legnagyobb értékű idei IPO-ját hajtotta végre a társaság.

Ami viszont szokatlan lépésnek számít, hogy a Robinhood közölte, a részvényeinek 20-35 százalékát megtartja a felhasználói számára.

A Robinhood emellett jelezte, hogy megkeresték a céget az amerikai szabályozók, ugyanis a hatóságok azt szeretnék kideríteni, hogy a Robinhood alkalmazottai esetleg kereskedtek-e a GameStop vagy az AMC részvényeivel, mielőtt azok árfolyama kilőtt volna.

Közben a vállalat júniusban közel 70 millió dollárt fizetett, amikor megállapodott a Wall Street pénzügyi szabályozó hatóságával.

Akkor azzal kapcsolatban folyt vizsgálat, hogy az alkalmazásban „rendszerszintű hibák" voltak, mivel „hamis és félrevezető" információkat közöltek egyes kereskedési opciókról.

A Robinhoodot egyébként 2013-ban alapította Vlad Tenev és Baiju Bhatt, akik szobatársak voltak a Stanford Universityn. Ők a részvénykibocsátást követően is megtartják a többségi szavazati jogukat a cégben. Bhatt nagyjából 39, míg Tenev 26,2 százalékos részesedéssel bír majd.

A vállalat részvényeivel csütörtökön kezdődik majd meg a nyilvános kereskedés a Nasdaq indexen.