Különleges témák, jelentős évfordulók az MNB 2022-es emlékérmeprogramjában

A Szent István király emlékérme arany változatának hátlapja
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank az emlékérme-kibocsátási program tematikákra vonatkozó nyilvános konzultáció eredményét figyelembe véve, összeállította a 2022-es programját. Jövőre tizenöt témában tervez emlékérmét kibocsátani a jegybank, hét korábban megkezdett sorozatot folytat, és két új sorozatot indít. Két arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékpénz szerepel a programban, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében a nemesfém emlékérmék színesfém változatai is érkeznek a következő évben.
Vágólapra másolva!

Az MNB a tematikákra vonatkozó nyilvános konzultáció keretében beérkezett javaslatok, észrevételek és ajánlások figyelembevételével alakította ki a 2022. évi emlékérme-kibocsátási programját. Jövőre várhatóan tizenöt témában jelennek meg emlékpénzérmék: két arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém megoszlásban - írják közleményükben.

Jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek a jövő évi emlékérme-kibocsátási tematikák között.

Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója, amelyre az MNB különleges, az eredeti királyi pecsét méretéhez igazított átmérőjű emlékérmével hívja fel a figyelmet.

A jövő évi emlékérme-kibocsátási programban Nemes Nagy Ágnes költő, műfordító, esszéíró születési centenáriuma, illetve Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő 175. születési évfordulója szolgáltat további apropót emlékérme-kibocsátásra, gyarapítva a kiemelkedő nőalakjaink előtt tisztelgő emlékérmék számát.

A közismert magyar gyógyszerész Richter Gedeon születésének 150. évfordulója előtt is emlékérme-kibocsátással tiszteleg az MNB 2022-ben.

De az a tény is emlékérmére kívánkozik, hogy az mRNS alapú vakcinák technológiáinak magyar kötődésű szabadalmának köszönhető, hogy az egész világot érintő koronavírus elleni védőoltás előállítása gyorsabb ütemben folyhat. Mindkét témában különleges, négyzet alakú emlékérmét bocsát ki a jegybank.

A 2021 januárjában kibocsátott Szent István király emlékérme arany változatának hátlapja Forrás: Magyar Nemzeti Bank

A jövő évi emlékérme-kibocsátási programban is szerepel nagy értékű arany emlékérme:

Hunyadi János aranyforintjával bővül a Középkori magyar aranyforintok sorozat.

Különleges, ovális alakú érméket vonultat fel a „Magyar származású Nobel-díjasok" sorozat, mely 2022-ben Békésy György biofizikus, valamint Kertész Imre író, műfordító tematikákkal gazdagodik. Milton Friedman születésének 110. évfordulója apropóján a magyar származású Nobel-emlékdíjasok sorozat második tagja jelenik meg. A sorozat analógiájára a matematikai Wolf-díjas kutatók is sorozatba rendezve kerülnek bemutatásra 2022-től kezdődően, elsőként Lax Péter matematikussal.

2022-ben folytatódik a magyar népmesék rajzfilmsorozatot megjelenítő érmesor, amelynek második elemét a Király kis Miklós c. mese inspirálja. Az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb tematikájának bizonyuló magyar pásztor- és vadászkutyákat bemutató és ábrázoló sorozat a mudival, a hazai nemzeti emlékhelyeket bemutató sorozat pedig a Székesfehérvár, Romkert tematikával fog folytatódni.

A konzultáció során beérkezett javaslatok közül pedig Göncz Árpád író, műfordító, köztársasági elnök születési centenáriumát emelte be még be az MNB a jövő évi emlékérme-kibocsátási programba.

Ezen felül, az MNB alfabetikus sorrendet követve tervezi emlékérmén bemutatni a magyar megyéket és megyeszékhelyeket, így elsőként Bács-Kiskun megyéről, illetve székhelyéről, Kecskemétről készül emlékérme.

Az MNB 2022. évi emlékérme-kibocsátási programját az ezen az oldalon elérhető táblázat mutatja be részletesen.

Az MNB a jövő évi érmekibocsátási programjában is érvényesíti azt a 2014 óta érvényben lévő alapelvet, hogy minden nemesfém emlékérmének alacsonyabb névértékű színesfém változata is megjelenjen. Ez a kivitel nem csupán a választékot bővíti, hanem kedvező ára miatt elősegíti az emlékérmék népszerűsítő, ismeretterjesztő szerepének még hatékonyabb érvényesülését. Az MNB a változtatás jogát fenntartja. A végleges adatokat a Magyar Közlönyben megjelenő MNB elnöki rendeletek határozzák meg.