l nagy bejelentés után megugrott a Shopify részvényeinek értéke

Shopify
Vágólapra másolva!
A Google tegnap bejelentette együttműködését Shopify-al, amely lehetővé teszi az online kereskedelmi platform több mint 1,7 millió kereskedőjének, hogy könnyen elérje a fogyasztókat a Google keresőjén és egyéb szolgáltatásain keresztül.
Vágólapra másolva!

A TechCruch tegnapi közleményéből kiderült, hogy a Google a Shopify-al fog együttműködni, hogy bővítse az e-kereskedelmi platform vásárterét. A két vállalat társulása lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy egyszerű regisztrálással termékeik megjelenjenek a Google számos olyan alkalmazásán, mint például a YouTube, a Google Térkép és a keresőmotorján.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A bejelentést a vállalat a tegnap délután tartott I/O Developer rendezvényen tette közzé, de átfogó részleteket nem osztott meg a jövőbeli együttműködésről. Nem sokkal a hír után a Shopify részvénye 3,52 százalékot ugrott a befektetők örömére.