Közös projektbe kezdhet a Ford Motor és a dél-koreai akkumulátorgyártó óriás

Vágólapra másolva!
A Ford Motor és a dél-koreai akkumulátorgyártó vállalat, a Magyarország is jelen lévő, jelentős beruházónak számító SK Innovation közös vállalkozásba kezdhet az Egyesült Államokban, így támogatva a második legnagyobb amerikai autógyártó elektromos járműveinek bevezetését – adta hírül a Reuters hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az együttműködés szándéknyilatkozatát a tervek szerint igen rövid időn belül aláírják a cég vezetői – árulta el a hírügynökségnek egy anonimitást kérő bennfentes.

A megállapodás értelmében közös tulajdonban lévő üzemet hoznak létre,

ahol az akkumulátorcellákat állítják elő az újratölthető elektromos járművekhez.

Egyelőre egyik fél sem reagált a hírekre, a Ford Motor szóvivője csupán annyit említett, hogy a dél-koreai céget értékes beszállítójának tartja, az SK Innovation-nál pedig teljesen elzárkóztak az információközléstől.

A Ford Motor székháza Forrás: Wikipédia

A közös vállalkozásról folytatott megbeszélések a múlt hónapban gyorsultak fel, miután az

SK Innovation megállapodott abban, hogy 1,8 milliárd dollárt fizet az LG Energy Solutionnak,

amely az LG Chem Ltd 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalata, hogy rendezze az LG versenytársával felmerült kereskedelmi lopással kapcsolatos vádját - közölte az egyik forrás.

Mun Dzsein dél-koreai elnök a tervek szerint ma érkezik Washingtonba, a négy napos látogatása során felkeresi majd az SK Innovation georgiai üzemét is.

Az SK Innovation várhatóan még ebben az évben befejezi a georgiai gyár építését, és a közelben egy második létesítményt is felépít, amely várhatóan 2023-ban kezdi meg az akkumulátorgyártást. A társaság 2,6 milliárd dollárt fektetett a georgiai üzemébe.

Az SK Innovation-nek az Egyesült Államokban, Magyarországon, Kínában és Dél-Koreában van akkumulátorgyártó telepe,

éves kapacitása körülbelül 40 gigawattóra (GWh). Célja, hogy 2025-ben ezt a teljesítményét 125 gigawattórára növelhesse, amellyel mintegy 1,8 millió elektromos járművet képes majd üzemeltetni.

A Ford Motor nemrég bejelentette, hogy 2025-ig a tervek szerint bemutatja a kulcsmodelljeinek elektromos változatait, mint például a Transit kisteherautó, az F-150 pick-up és a Mustang Mach-E SUV. A cég 22 milliárd dollárt fektet ebbe a grandiózus tervbe.

A Michigan, Dearborn városában székelő Ford Motor vezérigazgatója, Jim Farley elmondta, hogy

saját, egyedi fejlesztésű akkumulátorokon dolgoznak,

így segítve elő az elektromos járműparkjuk bővítését.

"Most motorokat, e-tengelyeket építünk, már jó ideje írjuk saját akkumulátor-kezelő szoftverünket, és most itt az ideje, hogy a legújabb technológiához csatlakozzunk, és biztonságos sejtgyártási kapcsolattal rendelkezzünk" - fűzte hozzá a cég vezetője.