Az ITM közleménye szerint az ágazati bértámogatási programban
a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig.
Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi.
A kormány előzőleg a március elején életbe lépett
veszélyhelyzeti intézkedések miatt bezárásra kényszerült szektorokra is kiterjesztette a támogatást.
A kibővített körből 50 ezer dolgozóra igényeltek állami hozzájárulást, a legnagyobb számban a ruházati kiskereskedelemből.
A gazdaság fokozatos újraindításával a kedvezményezettek ismét a korábbi szabályozás szerint élhetnek a lehetőséggel.
Az ágazati bértámogatást így
májusra alapvetően a turizmus-vendéglátásban és a szabadidős szolgáltatásokban tevékenykedők igényelhetik.
Aki eddig is kapta, annak semmit nem kell tennie, automatikusan utalják számára az újabb összegeket is. Aki a továbbiakra nézve lemondana a lehetőségről, ezt még ma jelezheti a kormányhivataloknál.
A támogatást igénylők közel háromnegyede a legnagyobb próbatételnek kitett vendéglátásban és szálláshely-szolgáltatásban dolgozik. A támogatott cégek 94 százaléka mikro-, kis- vagy középvállalkozás.
A legtöbb munkavállaló megtartását a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben segítette a program.
Bodó Sándor kifejtette:
„A munkahelyvédelmi intézkedések sikeresek, hiszen a foglalkoztatottak száma ismét meghaladja a 4,6 millió főt Magyarországon. Ez az érték nemcsak a tavalyi, hanem a két évvel korábbi, 2019. márciusi adatnál is magasabb. A regisztrált álláskeresők száma napról napra csökken, már a 280 ezret közelíti."
A magyar munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában."
Az államtitkár hozzátette:
„Az elsődleges munkaerőpiacon az egy évvel korábbi szinthez képest 16 ezerrel többen dolgoznak. A foglalkoztatás kiemelkedő mértékben bővült a jövőorientált szektorokban, az IT-ágazatban több mint 34 ezerrel, az oktatásban közel 30 ezerrel és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységben mintegy 26 ezerrel.
A vírusválság nem törte meg a keresetek növekedésének ütemét sem,
a hazai bérek még mindig 9 százalék körüli mértékben emelkednek. A gazdaság fokozatos újraindítása további fellendülést hozhat a betöltött munkahelyek számában is."