Elmaradt a tavalyihoz hasonló vásárlási roham a nagy boltláncoknál

vásárlás, élelmiszer bolt, közért, élelmiszer, koronavírus, vírus, járvány, maszk, arcmaszk, védőmaszk, védőfelszerelés, Budapest, 2020, november, ősz,
Vágólapra másolva!
Az átlagoshoz képest nőtt a forgalom, de a tavaly tavaszihoz hasonló nagy felvásárlási roham nem volt az üzletekben az elmúlt napokban; a március 15-i hosszú hétvége miatt ugyanakkor a boltokban vásárlási hullámra számítanak pénteken és szombaton - számoltak be az MTI-nek nyilatkozó élelmiszerláncok.
Vágólapra másolva!

Az új járványügyi intézkedések múlt heti bejelentése után a forgalom növekedése meg sem közelítette a járvány első hulláma alatt tapasztalt mértéket - fogalmazott az MTI kérdésére a CBA kommunikációs igazgatója. Fodor Attila elmondta: múlt csütörtökön átlagosan 10-15 százalékkal nőtt a CBA boltjainak forgalma, pénteken 20, szombaton pedig 30 százalékos volt a növekedés, de vasárnap elkezdett csökkenni a vásárlások intenzitása, és hétfőtől már csak kissé haladta meg a szokásost.

Ünnepek előtt azonban mindig erősödik a forgalom, erre most is számítanak, de kiugró emelkedést nem várnak

- jelezte.

A kommunikációs igazgató közölte: változás volt az első hullámban tapasztaltakhoz képest, hogy akkor az alapélelmiszerek iránt nőtt meg kiugróan a kereslet, most viszont a friss termékek, különösen a hús- és hentesáru értékesítése emelkedett többszörösére, bár az alapélelmiszerekből is több fogyott az átlagosnál. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nincs ok felvásárlásokra, az ellátás folyamatos, a magasabb raktárkészletek mellett a beszállítók is teljesíteni tudják a megrendeléseket.

Illusztráció Fotó: Polyák Attila - Origo

A Lidl a március 8-tól érvényes szigorítások múlt csütörtöki bejelentését követő két napban érzékelt forgalomnövekedést. A kereslet most is a tartós alapélelmiszerek, a friss húsok, valamint a papíráru, például a WC-papír iránt nőtt meg.

A tapasztalatok szerint a vásárlók tudatosabban intézik bevásárlásaikat, így kisebb mértékűre tehető a felhalmozások aránya

- közölték.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A március 15-i hosszú hétvége miatt a Lidl élénk forgalomra számít, ami várhatóan péntek délután és szombaton lesz erősebb a megszokottnál. Az áruházlánc szintén azt javasolja, hogy a vevők ne halmozzanak fel feleslegesen sok élelmiszert, mint jelezte, áruházai áruellátottsága biztosított, az élelmiszerek pótlása és a polcok feltöltése folyamatos.

Az ünnepek előtt, illetve a több napos hétvégék előtt jellemzően mindig nagyobb az alapvető élelmiszereket és fogyasztási cikkeket árusító boltok forgalma. A megkérdezett áruházláncok idén is forgalomnövekedésre számítanak, ám ugyanakkor az idei első nemzeti ünnep hétvégéjén sok minden másképp lesz a járványhelyzet miatt a megszokottakhoz képest. Ahogy az Origo arról beszámolt, az Operatív Törzs március 12-én tartott tájékoztatóján arra hívták fel a figyelmet, aki csak teheti, ezen a hétvégén mellőzze a nagybevásárlást.

A Spar sem számolt be a járvány első hulláma alatt tapasztalthoz hasonló pánikvásárlásról. A vállalat azt közölte, hogy egyes tartós élelmiszerek, például az élesztő forgalma az új járványügyi intézkedések bejelentése után enyhe mértékben növekedésnek indult, ez a felfutás vasárnap reggelre azonban teljesen el is tűnt. Mint jelezték, vásárlási dömpingre a továbbiakban sem számítanak.
A Spar tájékoztatása szerint minden hosszú hétvége előtt forgalomnövekedést tapasztalnak, ez idén sem lesz másképp, de valószínűleg nem lesz olyan mértékű, mint a járvány előtti időkben.

Az áruházlánc sem tapasztal fennakadást az áruellátásban.

A Tesco arról adott tájékoztatást, hogy a korlátozások bejelentése óta nem észleltek jelentős mértékű forgalomnövekedést, ugyanakkor a tartós élelmiszerek, az otthoni sütés-főzés hozzávalói iránt valamivel nagyobb kereslet mutatkozott.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók bíznak a biztonságos élelmiszerellátásban és nem érzik szükségét nagyobb mennyiségek beszerzésének

- hangsúlyozta a vállalat.

A Tesco jelezte, hogy - függetlenül a vírushelyzettől - a hosszú hétvégékhez hasonlóan a mostani is generál majd némi forgalomemelkedést, de kiugró keresletre nem számítanak.