Idén, sokak számára meglepő módon, jelentősen csökkent a malajziai orvosi kesztyűgyártó vállalatok részvényárfolyama. A világ legnagyobb gumikesztyű-gyártójának számító Top Glove papírja például 17,7 százalékot süllyedt eddig 2021-ben, míg a kisebb helyi riválisok (Hartalega, Supermax, Kossan) részvényei 18-30 százalék közti tartományban gyengültek – írja a CNBC. Összevetésképpen, a FTSE Bursa Malaysia KLCI részvényindex közben csupán 0,9 százalékkal gyengült.
Számos befektető pedig úgy érzi, teljesen indokolatlan a kesztyűgyártók részvényeinek ilyen mértékű csökkenése, vagyis itt lehet az ideje bevásárolni.
A mostani esés valószínűleg egy negatív korrekció volt a 2020-as nagy szárnyalás után. Tavaly ugyanis a kesztyűgyártók hatalmas felíveléseket produkáltak a tőzsdén, ahogy a koronavírus-járvány miatt rendkívül megnőtt a kereslet a termékeik iránt.
Az Affin Hwang malajziai befektetési bank elemzője, Ng Chi Hoong közölte, az is hozzájárulhatott az eladási hullámhoz, hogy a piaci szereplők elkezdtek úgy számolni, csökkenni fog a kesztyűk iránti kereslet, ahogy globálisan egyre többen lesznek beoltva, a járvány pedig visszaszorul – ez pedig értelemszerűen visszafogná a cégek növekedési potenciálját és a kesztyűk eladási árát.
Noha Ng is úgy látja, hogy a kesztyűk árának megugrása hosszabb távon nem tartható, és 2022-ig 30-35 százalékos árcsökkenés jöhet, szerinte mégis azzal kell számolni, hogy a járvány előtti szinteknél tartósan drágábbak lesznek a termékek a következő 2-3 évben. Vagyis a gyártók üzleti eredménye így is tartósan erős maradhat.
Közben a Top Glove nemrég közölte, Hongkongban is tőzsdére lépnének.
Ezzel a vállalat részvényeit már három különböző börzén jegyeznék, ugyanis jelen vannak Malajziában és Szingapúrban is.
A hongkongi részvénykibocsátással a vállalat 1,87 milliárd dollárnak megfelelő tőkét vonna be a befektetőktől. Ez egyébként szintén indokolhatta a befektetői eladást, ugyanis sokan elkezdhettek aggódni azzal kapcsolatban, hogy egy újabb részvénykibocsátás ronthatja a cég egy részvényre jutó profitját.
A Top Glove egyébként kedden arról számolt be, hogy a saját könyvelés szerinti pénzügyi negyedéves nyeresége 2,87 milliárd ringgit (695 millió dollár) volt a februárban véget ért három hónap során. Ez pedig hatalmas növekedésnek számít, mivel egy évvel korábban még csak 115,68 millió ringgit (28,03 millió dollár) profitot ért el a társaság. A menedzsment optimista volt a jövőbeni eladásokkal és a kereslettel kapcsolatban.