Öt éven belül érkezne a digitális euró

Belgium: 'Europe' sculpture at European Parliament, Brussels economic_situation foreign_trade Greece exterior RESCUE elections EUROPE ARCHITECTURE EURO capital attraction POLITICS AUTUMN symbolic_picture WOMAN destitution buildings GOVERNMENT arm business
A lazítás nem jelenthet lazulást
Vágólapra másolva!
A digitális eurónak öt éven belül meg kell valósulnia - mondta Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke.
Vágólapra másolva!

Elegendő időt kell hagyni arra, hogy biztonságosan be lehessen vezetni, de mindenképpen kívánatos lenne a digitális euró - mondta Lagarde a Reuters által szervezett online konferencián. Lagarde egyúttal közölte: reméli, hogy mindez nem igényel öt évnél hosszabb időt. Ezzel az ütemezéssel egyébként az EKB elnöke hasonló idővonalat vetített előre, mint Kína tette, aki 2020-ban egy pilot-projekt keretében már elindította saját digitális fizetőeszközét, és egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a világ első, digitálisan létező szuverén fizetőeszközével rendelkezzen.

Illusztráció Forrás: AFP/DPA/Daniel Kalker

Az EKB elnöke szerint

egyértelmű igény mutatkozik a digitális euróra, de annak minden kétséget kizáróan biztonságos rendszeren kell alapulnia.

A digitális megoldások önmagukban kockázatokat hordoznak - hívta fel a figyelmet.

Az Asia Times idézi Fabio Panettát, az EKB igazgatótanácsi tagját, aki szerint felmérést készítettek a digitális közös pénz témájában, és eredményeik szerint az európai polgárok és vállalatok, egyaránt nagy érdeklődéssel fordultak a "digitális euró víziója" felé. A felmérés részletes bemutatását tavaszra ígérte az EKB.

Lagarde ugyanakkor azt is mondta,

a digitális euró nem váltaná le a készpénzt, azaz "a bankjegyek velünk maradnának".

Annyit közölt, hogy a digitális euró a jegybankok kibocsátotta pénz elektronikus formája lenne, a hagyományos bankolásnál gyorsabb, olcsóbb, kevesebb adminisztrációval járó fizetési megoldásokat lehetővé téve.