A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

SZIJJÁRTÓ Péter 

Az Iljin Materials 3,8 milliárd forintból létesít gyárat Gödöllőn
Budapest, 2020. december 14. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mond beszédet az Iljin Materials beruházásbejelentésén a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. december 14-én. Elektromos autók akkumulátorához szükséges rézfóliát előállító gyárat épít Gödöllőn a koreai cég 3,8 milliárd forintból, ehhez a kormány 722 millió forint támogatást biztosít. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a nagykövetnek azért, hogy Magyarországnak lehetősége nyílt 2 millió favipiravir hatóanyagú tabletta vásárlására Japánból, amely segíti a koronavírusos betegek gyógyulását.

- emelte ki a külügyminiszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Szijjártó Péter fontos fejleménynek nevezte, hogy

a magyar sertéshús-termékek a korábbi, afrikai sertéspestis miatti tiltás után visszatérhetnek a japán piacra.

Erről itt írt az Origo.

Közölte azt is, Japán továbbra is készül az olimpiára, amit "mi magyarok is izgalommal várunk", és immáron öt japán várossal született megállapodás arról, hogy helyszínt biztosítanak a magyar sportolók felkészüléséhez.