Újabb nagy fejlesztés jön a bankkártyás fizetéseknél

2020.07.31. 11:52

Magyarországon hamarosan ott is lehet majd kártyával fizetni, ahol eddig nem. A bankkártyás fizetések száma és forgalma jelentős mértékben emelkedik: az idei első negyedévben 1754 milliárd forintot tett ki, ami ötéves távlatban több mint 200 százalékos növekedést jelent, azaz megtriplázódott az összeg.

A vásárlásokban alapvető fordulatot hozhat 2021. január 1. Jövőre ugyanis mindenhol lehet majd bankkártyával fizetni, ahol van online pénztárgép, vagyis néhány kivételtől eltekintve a legtöbb üzletben – derül ki a money.hu legfrissebb összefoglalójából, amely a jegybank hivatalos adatainak felhasználásával mutatja be a koronavírus-járvány bankkártyás fizetésre gyakorolt hatását.

Háromszorosára nőtt a bankkártyás fizetések összege

A bankkártyás forgalom – leegyszerűsítve a kártyás fizetések összege – 23 százalékkal, 1754 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben éves összevetésben. Összesen 228 millió kártyás fizetés történt, ez pedig 13 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest. Ez azt is jelenti, hogy az első negyedévben naponta 2,5 milliószor fizettek a magyarok bankkártyával.

A bankkártyás fizetések száma és összege évek óta meredeken emelkedik: öt év alatt megtriplázódott az összeg. Tehát egyre népszerűbb a bankkártyás fizetés – mondta Németh-Simkó Judit, a portál kommunikációs vezetője. A koronavírus-járvány ráadásul további lökést adott a növekedésnek. Sokan ugyanis a bankkártyát választották és választják a pandémiás helyzetben, ráadásul az internetes vásárlások forgalma is nőtt, amelyeknél általános a bankkártyás fizetés.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Hozzátette: A bankkártyás fizetés felfutása kedvező, de ezzel párhuzamosan a készpénznek még mindig nagyon erősek a pozíciói a magyar gazdaságban. Márpedig a készpénzállomány fenntartása költséges dolog. Elég csak arra gondolni, hogy a készpénzszállítás, -kezelés, valamint a korszerű, nehezen hamisítható bankjegyek gyártása és cseréje milyen drága. A kiadásokat pedig tovább növeli, hogy mindezeket extra biztonsági feltételek mellett kell végrehajtani.

Még népszerű a készpénz 

Magyarországon a GDP-arányos készpénzállomány nemzetközi szinten is magasnak mondható, meghaladja a 14 százalékot. A bankkártyás forgalom látványos bővülésével párhuzamosan a készpénzállomány is növekedést mutat. A készpénz népszerűségét jól tükrözi, hogy bár a készpénzfelvételek száma éves szinten csökkent, az MNB adatai szerint az egy tranzakcióra jutó összeg 13 százalékkal, 87 ezer forintra nőtt 2020 első negyedévében, azaz sokan továbbra is ragaszkodnak a készpénzhez.

A bankkártyás vásárlásra való tartós átállást segítheti, hogy januártól sokkal több helyen lesz elérhető a kártyaterminál. A jegybank tavalyi évre vonatkozó adatai szerint az online pénztárgéppel rendelkező elfogadóhelyek – üzletek, kereskedelmi és vendéglátóipari – alig több mint felénél lehetett kártyával fizetni. A bankkártyás fizetésre januártól vonatkozó szabály miatt azonban hamarosan sokkal több helyen lehet majd plasztikkal fizetni. Így búcsút mondhatnak a magyar vásárlók a kizárólag készpénzt elfogadó helyeknek.

A bankkártyás fizetés felfutása miatt egyre fontosabbá válik, hogy pontosan mekkora összeget kell fizetni a bankszámlacsomagért és a bankkártyáért. Ezek között óriási eltérések vannak, ezért rendszeresen érdemes megnézni, hogy melyik bank éppen milyen ajánlatokat biztosít a mindennapi bankoláshoz.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Hasonlítsuk össze a banki ajánlatokat!

A készpénzállomány visszaszorításában a bankkártyás fizetés és a bankszámlacsomagokhoz tartozó elektronikus szolgáltatások is nagy szerepet kapnak. Emiatt a jövőben még fontosabb lesz, hogy valaki melyik bank, melyik bankszámlacsomagját használja.

Csakúgy, mint a lakáshitelek, személyi kölcsönök esetében, a bankszámlák és a hozzájuk tartozó bankkártyák díja is nagyon eltérő lehet. Természetesen ezek nagyban függnek attól, ki "hogyan bankol" a mindennapokban. Hányszor vesz ki készpénzt, hányszor indít átutalást, milyen típusú bankkártyát használ.

A járvány bebizonyította, hogy sokkal egyszerűbb kártyával fizetni

Senki sem gondolta volna, hogy száz év után olyan időszak jön, amikor egy láthatatlan ellenség, egy veszélyes vírus újra az otthonainkba kényszerít majd minket. Az élet azonban ilyenkor sem állt meg, hiszen vásárolni kellett élelmiszert, háztartási szereket, vagy akár a távmunkához, online tanuláshoz szükséges eszközöket.

Ezért érdemes több bank ajánlatát is összehasonlítani bankszámla-kalkulátorral. Vannak ugyanis olyan bankszámlacsomagok, amelyek különböző feltételek – például minimális jövedelem beérkezése – teljesülése esetén akár ingyenesek is lehetnek vagy évente pár ezer forintba kerülnek, de vannak 20-30 ezer forintos számlák is.

A bankkártyáknál hasonló a leosztás: akadnak olyan bankkártyák, amelyek bizonyos számlacsomag mellett ingyenesen elérhetőek, majd az első év után évi 1-3 ezer forintot kell értük fizetni, de utóbbi összeg felszaladhat jóval magasabbra is.