Valószínűleg jóval kevesebbet tudnánk a szerencsejátékok gazdasági jelentőségéről az észak-amerikai gyarmatok történetében, ha nincs Ainsworth Rand Spofford, az amerikai Kongresszus hatodik könyvtárosa, aki 1864-től 1897-ig töltötte be fontos tisztséget. Spofford nem tétlenkedett a több mint harminc, hivatalában eltöltött év alatt: számos fejlesztést és reformot hajtott végre a könyvtár működésében.
Ám ezek mellett neki köszönhető az is, hogy egy fontos bizonyíték előkerült az amerikai gyarmati szerencsejátékok történetéből. Spofford ugyanis egy régi kiadvány, a Philadelphiában megjelent, American Weekly Mercury 1720 februári számában fedezett fel egy hirdetést, ami egy játékon 350 sorsjegyet kínált megvételre az embereknek, 20 schillinges darabáron.
Ez nem a kolónia első szerencsejátéka volt, hanem az első olyan, amelyre írásos bizonyítékot találtak.
S hogy mi volt a fődíj? Egy sarki téglaház a kolónia területén, ami elég nagy kincsnek számított akkoriban. Spofford biztos volt benne, hogy lottó- és sorsjegyjátékokat jóval korábban is tartottak már. Majd egy 1893-ban megjelent munkájában, kutatásai nyomán arról írt, hogy a Boston városánál is nagyobbra növő és gyorsabban fejlődő Philadelphiában a lottóbevételek felhasználása alapvető fontosságúnak számított.
Utcák kaptak burkolatot, épületek emelkedtek ki a földből azok révén, a gyarmati emberek pedig az adó egyik sajátos formájaként tekintettek arra, mely busásan megtérül számukra, ha kihúzzák számaikat.
A város még egy tüzérségi ütegállást is létesített a lottópénzekből a Delaware folyóra, hogy az a települést védje a betolakodókkal szemben.
Lottószelvény Massachusettsből, 1758-ból:
A lottó- és sorsjegyjátékok hagyományai Európából érkeztek az észak-amerikai gyarmatokra. Az öreg kontinensen egyes kutatások szerint a XVI. században már egyáltalán nem számítottak ritkaságnak az ilyen játékok. Egy tanulmány pedig azt mutatja be, hogy 1350-ben Firenzében már biztosan rendeztek lottójátékot azért, hogy a befolyt összegekből az állam bevételét növeljék, úgy, hogy a díj - csakúgy, mint a mai játékokon - tetemes mennyiségű készpénz volt. A brit korona - illetve az uralkodó - pedig 1569-ben indította el saját lottójátékát.
A XVIII. század elején még a canterbury érsek is nyíltan támogatott egy akkor megrendezett játékot, hogy annak bevételéből a nem sokkal később felálló Britsih Museum megalapítására gyűlhessen a pénz.
A források szerint a korabeli brit kormányzat a lottójátékokra a lakosságtól kapott "kölcsönként" tekintett, a bevételekből azonban a nyertesen kívül nem pénzt kaptak a játékosok, hanem infrastrukturális fejlesztéseket. Nem volt ez másként a gyarmatokon sem. Ezekben az időkben a szerencsejáték még nem számított kizárólagos állami monopóliumnak, azokat gyakran magánvállalatok szervezték, melyek valamilyen módon érdekeltek voltak a gyarmatok fejlesztésében, az Óvilággal folytatott kereskedelem sikerében.
1612 nyarán a Virgina Company nevű cég Jamestownban - a települést egyébként maga a vállalat alapította - lottójátékot szervezett, hogy pénzhez jusson kolóniája fejlesztéséhez. Annak rendje és módja szerint, a játéknak volt győztese is, egy Thomas Sharplisse nevű férfi vitte el a fődíjat, 4000 koronát, egy kisebb vagyont, írja az Atlas Obscura. Három évvel később a cég újra megszervezte a játékot, ám akkor azzal reklámozták, hogy a szerencsejátékosok a szelvények árával a lelkek megmentéséhez járulnak hozzá, ami minden bizonnyal az indiánokra irányuló térítőmunkára utal. Állítólag a céget a lottóbevételek mentették meg az összeomlástól.
Egyes forrásokból azt is ismerni, később milyen összegeket sikerült jelentős gyarmati fejlesztésekbe átcsatornázni a lottóbevételekből.
Például Philadeplhiában, ami a XVIII. században valóságos "lottófellegvár" volt, több ezer font jutott, csak az oktatás fejlesztésére.
1761-ben, illetve ekkortól:
és így tovább, a példákat hosszasan lehetne sorolni.
Arról is van információ, hogy
1811-ben, már a dollár idejében, az állam által felkért vállalat részére lottónyereményekből kívánták előteremteni azt a 340 ezer dollárt, melyet különböző vízügyi és csatornázási feladatokra szántak, elsősorban a város fejleszése érdekében.
A lottó máshol is sokat számított, például ezekből az évekből ismert, hogy 500 font jutott a lottóbevételekből az oxfordi Szentháromság-templomnak.
1769-ben a brit korona még megpróbálta megregulázni a lottózást, oly módon, hogy engedélyéhez kötötte volna ilyen játékok szervezését. A függetlenségi háború idején azonban már a Kontintentális kongresszus volt az, ami lottójátékot hirdetett a háború költségeire, 10 millió dollár összegyűjtését előirányozva - ez a játék célját tekintve végül sikertelenül végződött.
1776-os lottószelvény:
Az Államok, miután 1776-ban függetlenné váltak, tagállamaikban szintén a lottóbevételekre támaszkodtak a helyi gazdaság megerősítésére. Igen profán oka van annak, hogy nem az adóbevételeket növelték meg a háború lezárása után: a frissen függetlenné vált polgáraik épp a közelmúltban lázadtak fel az adóterhek ellen, és a friss, szuverén szövetségi állam nem kockáztatta, hogy ez újra megtörténjen.
Ellenben a lottóbevételek jelentékeny források voltak később rangossá vált intézmények megalapításánál:
Például Bostonban a Faneuil Hall esetében, melyet 1761-ben egy tűzvész után kellett újraépíteni, és ami a város egyik legjelentősebb épülete volt, közösségi és piactérként. Ma pedig egy összesítés szerint az USA egyik kimagaslóan népszerű turisztikai célpontja.
Közösségi célok érdekében pedig olyan neves személyiségek is beálltak a lottójátékok népszerűsítése mögé, mint Benjamin Franklin és George Washington.
S hogy mennyi bevétel származott a korabeli lottójátékokból?
Az említett Jamestown egyik igen korai példája jó irányjelzés erre.
Matthew Sweeney a The Lottery Wars című mű szerzője bemutat egy "instant" nyereményjátékot a település történetéből. Ennek az volt a lényege, hogy a korabeli szervezővállalat embereket küldött a városon kívüli telepesek közé, akik szelvényeket árusítottak, a nyerőszámokat pedig a szelvények megvásárlása után azonnal kihúzták. Ez óriási siker volt,
az 1616-ban elindított játék négy év alatt 29 ezer font bevételt termelt - ez ma inflációval korrigálva, nagyjából 8 millió fontnak felelne meg
(kb. 3,6 milliárd forint).
Természetesen nem a lottó és a sorsjegyek voltak az egyetlen szerencsjátékos formák a gyarmatokon és az USA korai történetében, ám kétség kívül fontosak voltak. A XIX. századi lecsengésüknek külön története van, de abban nagy szerepet játszott a korrupció.
Nem egyszer előfordult, hogy egy vállalat meghirdetett ugyan egy játékot, de a nyereményeket már nem fizette ki.
Sőt, egy különös esetnél, a Kongresszus által 1823-ban meghirdetett, Washington fejlesztésére kiírt lottójátékon sem hirdettek győztest.
A szervezést ugyanis magánkézbe adták, és a lebonyolítók egyszerűen eltüntették az összegyűlt bevételt.
A lottó körül mind jelentősebbé váló korrupció arra késztette az egyes államokat, hogy vagy betiltsák a szerencsejátéknak ezt a formáját, vagy állami monopóliummá tegyék azt: túl könnyű volt ugyanis egyeseknek játékot hirdetni, szelvényeket eladni, majd nyomtatlanul eltűnni a bevétellel, a nyeremény kiadása nélkül.
A XIX. század ezen változások jegyében zajlott le, például Massachusetts-ben már az 1830-as években tiltólistára került a lottó, máshol viszont ekkor még csak a magánszervezésű formája. A XX. század második felére azonban - immár állami háttérrel - az USA-ban is újra népszerűvé vált a lottózás.