Az Uber felvásárolta az egyik versenytársát

Uber, logó, alkalmazás, telefon
The Uber ride sharing application is seen running on an iPhone in this photo illustration taken on 28 August, 2017. (Photo by Jaap Arriens/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint az Uber megállapodott a Postmates felvásárlásáról. A végső ár 2,65 milliárd dollár lesz, amelyet az Uber részvényekkel fizet majd ki.
Vágólapra másolva!

Az Uber fuvarmegosztó szolgáltatását rendkívül negatívan érintette a járvány, ezért a vállalat már egy ideje próbál új területeken terjeszkedni, a

Postmates lehetséges felvásárlása pedig az elmúlt hónapokban már többször is szóba került.

Ennek egyik fő oka, hogy az Ubernek más területekről kell pótolnia a bevételkiesést és ugyan van saját házhozszállítással foglalkozó szolgáltatásuk, az Uber Eats nem aratott nagy sikert. A járvány alatt rendkívüli mértékben megnőtt az ételrendelések száma, ezért az Uber úgy döntött, hogy ebben a szektorban lehet érdemes terjeszkedni.

Illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

A Postmates az egyik piacvezető ebben a szegmensben, az Uber pedig már egy ideje tárgyal a vállalattal az esetleges felvásárlásról, amiben most végül a felek meg is tudtak állapodni. Az Uber 2,65 milliárd dollárt fizet majd részvényekben.

Az Uber korábban a Grubhubbal is tárgyalt, azonban ott nem sikerült egyeségre jutni, aminek az eredménye az lett, hogy a Just Eat Takeway vette meg a vállalatot 7,3 milliárd dollárért, az Ubernek pedig más irányba kellett nézelődnie.

A Postmates egy jóval kisebb vállalat, mint a Grubhub, 2019 szeptemberében piaci értéküket 2,4 milliárd dollárra becsülték.

A tőzsdén is jelenlévő cég az Uber Eats-szel összeolvadva már jelentős szolgáltatás lehet az Egyesült Államokban és közelebb kerülhetne az olyan riválisokhoz, mint a DoorDash és a Grubhub.