Magára talált a lakáspiac, májusban már élénkült a kereslet

Eladó lakások, eladó üzletek, ingatlan, eladó ingatlan, lakás, kiadó, Eladó lakások, üzletek Budapesten a koronavírus járvány alatt
Vágólapra másolva!
Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélyponton, a kereslet felélénkült, rengetegen néznek lakásokat, a másik, vagyis az eladói oldal pedig lépéskényszerbe kerül. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az eladó lakóingatlanok iránt idén lefuttatott több mint 80 millió darab keresés és több mint 2 millió érdeklődés alapján vizsgálta a kereslet alakulását.
Vágólapra másolva!

Rekordlátogatottság és a MÁP+ születésnapja

"A járványhelyzetben hirtelen mélybe került a lakáspiac. Március utolsó és április első napjaiban volt a legjelentősebb visszaesés. Akkor a keresések száma 20-40 százalékkal, az érdeklődések száma 60-70 százalékkal maradt el a tavalyitól" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Májusban viszont gyorsan magához tért a keresleti oldal.

Ezt jelzi az is, hogy a portál látogatottsága soha nem látott szintre emelkedett ebben a hónapban. Az átlagos havi adatok szerint, a keresések száma májusban már 33 százalékkal, júniusban pedig 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet.

Az érdeklődések viszont a korábbi mínuszok után csak júniusban kerültek pluszba, az éves növekedés ebben a hónapban 7 százalékos volt.

A szakember hozzátette: az eladó lakások és házak lakások iránti kereslet éves szintű növekedése csalóka lehet, mert 2019 nyarától kezdve az érdeklődések száma a korábbi évekhez képest 15-20 százalékkal alacsonyabb volt, akkor kezdett ugyanis megtorpanni a lakáspiac.

Hiába nőtt idén júniusban minimális mértékben az érdeklődések száma tavalyhoz képest, ez a gyakorlatban mégsem jelent sokkal több érdeklődőt és adásvételt. Mindössze annyi történt, hogy a viszonyítási alap lett sokkal kisebb, illetve erre az alacsonyabb szintre esett vissza tartósan a lakáspiaci kereslet." - mondta Balogh László.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezért lehet szükségszerű a lakásárak csökkenése

Az ingatlan.com összeállításából tehát látható, hogy egyre inkább növekszik az olló a vásárlási kedv és a tényleges kereslet fizetőképessége között. Balogh László erről azt mondta: „Egyre nagyobb szakadék tátong az eladók és vevők között, a kínálati oldal ugyanis még nem alkalmazkodott a valós kereslethez. Sok tulajdonos még a lakáspiac korábbi lendülete alapján árazza eladó lakását, és ezek értékét nem igazították a kisebb kereslethez és a vásárlók fizetőképességéhez.

"A lakáskeresőkből pedig csak akkor lesznek tényleges vevők, ha a tulajdonosok lejjebb viszik a kínálati árakat." - tette hozzá a portál szakembere.

A lakáseladók jelentős része valószínűleg azt sem veszi figyelembe, hogy a KSH hivatalos adatai alapján az ingatlanárak már a tavalyi év végén csökkenésnek indultak, ezt némileg felerősítette a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság is.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a kereslet élénkülése ellenére még korai lenne azt mondani, hogy a járványhatás véget ért, a gazdaság újraindulásától, a munkanélküliség és a fizetések alakulásától nagyban függ, hogy a lakáspiacon milyen hetek, hónapok várhatóak.