Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus

Balatonfenyves, 2020. május 9. Horgászok és kirándulók a balatonfenyvesi strandon az újranyitás napján, 2020. május 9-én. A koronavírus-járvány miatt a strandot április 10-én zárták le. MTI/Varga György
Vágólapra másolva!
Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

Guller Zoltán 50 és 70 százalék közöttire becsüli a nyári hónapok foglalási arányát a vidéki szálláshelyeken, így tehát - mint fogalmazott -

a kilátások sokkal kedvezőbbek annál, mint amit néhány hete valószínűsíteni lehetett.

A foglalások aránya vidéken júniusra még csupán 16 százalék, júliusra viszont már 41 százalék, augusztusra pedig 59 százalék. Budapesten a külföldi vendégek elmaradása miatt egyelőre kedvezőtlenebb a helyzet, hiszen a júliusi foglalási arány 25 százalék, az augusztusi 35 százalék. A szálláshelyek egy része ugyanakkor csak később nyit, így ezzel együtt a foglalások száma is nőhet.

Az MTÜ vezetője bizakodva figyeli az utazási korlátozásokról szóló egyeztetéseket is. Szerbiával a teljes feloldásról, Szlovákiával és Csehországgal pedig enyhítésről született egyezség, de a térség más államaival is heteken belül létrejöhetnek a megállapodások.

Guller Zoltán szerint a schengeni övezeten belül nyáron valósulhat meg a teljes utazási szabadság.

Magyarország nyitott a megállapodásra, egyedül a kölcsönösséghez ragaszkodik, tehát onnan enged be külföldi vendégeket, ahová magyarok utazhatnak.

A koronavírus-járvány felerősítette a belföldi turizmus iránti igényt Forrás: MTI/Varga György

A vezérigazgató felhívta a vidéki szálláshely-üzemeltetők figyelmét a Kisfaludy2030 program jövő csütörtöki nyitására.

A pályázat 60 milliárd forintos keretösszegére július 15-ig jelentkezhetnek a legfeljebb 8 szobát üzemeltető vidéki vállalkozások.

A szobánkénti 1 millió forintos felújítási és korszerűsítési támogatást az év végéig kell felhasználni.

Guller Zoltán közölte, hogy júniusban a vidéki idegenvezetők támogatására is jelenik meg pályázat. A támogatásért cserébe azt várják a kedvezményezettektől, hogy segítsenek a vidék látványosságait összesítő turisztikai értéktár létrehozásában.