Háromezer milliárd forintos járványügyi alap van a 2021-es költségvetésben

VARGA Mihály
Budapest, 2020. március 10. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A jövő évi költségvetés egyik fő pillére a háromezer milliárd forintos egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerda reggel.
Vágólapra másolva!

A telefoninterjúban Varga Mihály kiemelte: a gazdaságvédelem költségvetése a 2021-es, ami a járványügyi készültség fenntartása mellett biztosítja a gyermeket nevelő családok támogatását, a nyugdíjasok védelmét, a biztonság megőrzését.
Nagy bizonytalanságot jelent a járványügyi helyzet változása - mondta, hozzátéve: ebben a helyzetben olyan dokumentumot tudtak tervezni, amelyben szinte minden terület több forrásból gazdálkodhat, mint idén.
Közölte, hogy

az egészségbiztosítási és járványügyi alap tartalmazza azokat a tételeket, amelyek részben a járványügyi készültség fenntartásához szükségesek, másrészt, az alapból az egészségügyi ellátórendszerben elő lehet készíteni és el lehet indítani olyan változásokat, amelyek az egészségügyet hatékonyabbá tudják tenni.

A 2021-es büdzsé másik fő pillére a 2550 milliárd forintos gazdaságvédelmi alap, amely a munkahelyek védelméhez és újrateremtéséhez gyűjti össze a forrásokat.

- közölte.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Mihály elmondta, hogy igyekeztek minél nagyobb tartalékkal megtervezni a 2021-es költségvetést.

- sorolta.
A két fő alap felhasználása rugalmas, a járvány miatti váratlan helyzetben biztonsággal rendelkezésre áll a megfelelő fedezet a helyzet kezelésére - húzta alá Varga Mihály.
A kockázatok hosszú és rövid távú csökkentéséhez a fegyelmezettséget fenn kell tartani, ami az elmúlt években jellemezte a magyar államháztartás gazdálkodását - fogalmazott a pénzügyminiszter. 2021-re 4,8 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, az államadósság pedig a GDP 69,3 százalékára csökken.