Szijjártó Péter: Új világgazdasági versenyben kell helyt állni

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. május 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a koronavírus-járvány káros gazdasági hatásainak ellensúlyozására nyújtott támogatásról szóló szerződések átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 21-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság szereplőinek új világgazdasági versenyben kell helyt állniuk a koronavírus-járvány után - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
Vágólapra másolva!

A miniszter hangsúlyozta, nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági védekezésre is szükség van, mert a világjárvány az emberek életén és egészségén túl a munkahelyeket is veszélybe sodorja.

- fogalmazott.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 625 pályázat érkezett be,

a jelentkező vállalatok 295 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 111 ezer munkahelyet védenek meg.

A miniszter kiemelte, hogy 2010-ben a magyar gazdaság rendkívül legyengült volt, míg most Európa egyik legjobban teljesítő gazdasága, ami jó startpozíciót biztosít a hazai vállalkozásoknak.

Támogatást azok a cégek kaphatnak, amelyek vállalják új beruházások végrehajtását és munkavállalóik megtartását, illetve új munkahelyek létrehozását

- jelezte.

Hozzátette, az elmúlt tíz év azt bizonyította, hogy a munkához adott támogatás térül meg, nem segélyt kell adni, hanem munkához kell segíteni az embereket.

A kormány, a vállalatok és az emberek közösen dolgoztak annak érdekében, hogy Magyarország legyen a legvonzóbb beruházási környezettel rendelkező ország Közép-Európában, amit sikerült elérni, és most meg kell tartani ezt a pozíciót - fogalmazott Szijjártó Péter.

Most újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM).

Az autóipari beszállító Thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 282 millió forinttal járul hozzá, a társaság a nemzetközi szinten egyedülálló budapesti fejlesztő központját fejleszti tovább.

Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője példaként említette azokat a cégeket, amelyek nehézségek esetén is keresik a kitörési lehetőséget és fejleszteni akarnak. A képviselő megköszönte a kormánynak, hogy segítő kezet nyújt ezeknek a vállalkozásoknak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Filati Maclodio Kft. csaknem 565 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forintot nyert el, a textilipari cég új raktárcsarnokot épít és korszerű labort alakít ki.

Seszták Miklós, a körzet országgyűlési képviselője egyebek mellett hangsúlyozta, a koronavírus-járvány terjedése után sokan lehetetlennek mondták, hogy vállalkozások ebben a helyzetben beruházzanak, és most itt van a példa arra, hogy ez nem lehetetlen.

A Nanushka International Zrt. 574 millió forintot meghaladó beruházását több mint 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg, a divatiparban tevékenykedő társaság informatikai fejlesztést hajt végre.