Bővül a Pénzügyminisztérium beruházásösztönző programja

BECSEI András; VARGA Mihály
Budapest, 2020. április 9. Varga Mihály pénzügyminiszter beszél a Becsei Andrással, a Magyar Bankszövetség elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón a Pénzügyminisztériumban 2020. április 9-én. Egyszeri adót vetnek ki a pénzintézeti szektorra, az adó kulcsa az adóalap 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka, a költségvetésbe befolyó összeg 55 milliárd forint lesz, amelyet három egyenlő részben kell befizetni - jelentette be Varga Mihály. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
A koronavírus által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének, ezért a Pénzügyminisztérium bővíti a nagyvállalati beruházási támogatást - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A bővítést bejelentő Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte: a magyar vállalkozások könnyített feltételekkel és kibővített körben igényelhetnek támogatást a fejlesztéseikhez, így többen és könnyebben juthatnak beruházási forráshoz.

A 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetésösztönzési programja, amellyel eddig 264 milliárd forint értékű beruházás és 2600 új munkahely jött létre - emlékeztetett Varga Mihály, hozzátéve,

hogy a program idei évi keretét az elmúlt hetekben 15 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelte a tárca.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendelet újabb könnyítéseket tartalmaz, így például a magyar nagyvállalatok mellett - a feltételek teljesülése esetén - a 150 főt elérő középvállalkozások is élhetnek a támogatással - ismertette a tárcavezető.

Varga Mihály pénzügyminiszter. Forrás: MTI/Mónus Márton

Bővül a fejleszthető tevékenységek köre, a cégek már logisztikai, raktározási beruházásokra is igényelhetnek forrást, emellett a garanciaigényre és a kezességvállalásra vonatkozó szabályok is enyhülnek.

A könnyített feltételrendszer lehetővé teszi, hogy pótló beruházásokhoz és felújításokhoz szintén használható legyen a támogatás - tájékoztatott Varga Mihály.

A pénzügyminiszter emlékeztetett a tárca múlt héten ismertetett felmérésére, amely szerint a program keretében mintegy hatvan magyar vállalatnak van már elindított vagy tervezett beruházása összesen 315 milliárd forint értékben.

Mint mondta, a most bejelentett könnyítések célja, hogy a jövőben még több vállalkozás vegyen részt a programban, és munkahelyteremtő, termelékenységet javító beruházásaikkal segítsék a magyar gazdaság újraindítását.