A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött

VARGA Mihály
Budapest, 2020. március 10. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján az InterContinental Budapest szállóban 2020. március 10-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videóüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség tisztújító ülését köszöntötte.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály a Facebook-oldalára feltett videóüzenetében hangsúlyozta,

a pénzintézetek gyorsan és támogatóan tudtak részt venni a gazdaságvédelmi intézkedésekben.

Varga Mihály megköszönte a bankrendszer konstruktív együttműködését, amely a közös munkát a járvány első percétől jellemezte, az azonnali törlesztési moratóriumtól a készpénzmentes vásárlás összeghatárának megemelésén át az értékes szakmai javaslatokig. A pénzügyminiszter kiemelte, a bankok úgy vállalták a többletfeladatokat, hogy közben az ügyfelek számára kedvező fejlesztések sem szenvedtek hátrányt, márciusban a bankok megvalósították az azonnali átutalási szolgáltatást is.
Rámutatott arra, hogy

a fejlett gazdaság és a magas színvonalú pénzügyi szolgáltató rendszer összetartozó fogalmak.

A válságok egyaránt sújtják a reálgazdaságot és a pénzügyi ágazat szereplőit, a gazdaság visszaesése rendkívüli, az egymásra utaltság megmaradt.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Varga Mihály elmondta,

a magyar bankrendszer stabil és jó ütemben fejlődött a járvány előtti időszakban, 2019 az elmúlt évtized egyik legeredményesebb éve volt a pénzintézeteknek.

Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy a szektorban volt mozgástér. A pénzintézetek azonnal, támogatóan tudtak részt venni a hitelmoratórium bevezetésében, az erre vonatkozó szabályozás kialakításában, a fogyasztási hiteleket érintő intézkedésekben, az érintésmentes fizetés összeghatárának 5 ezerről 15 ezer forintra való megemelésében.

A pénzügyi rendszer a veszélyhelyzet alatt is akadálytalanul működött

- jelentette ki a pénzügyminiszter.

Varga Mihály hangsúlyozta, az erős, felkészült, a kormányzati intézkedések céljaival összhangban működő pénzügyi rendszerre a gazdaság újraindításakor is számítanak. A válság számítások szerint áprilisban tetőzhetett a magyar gazdaságban. Az újraindítást szolgálja az április elején indított nagyszabású akcióterv. A kormány 3 év alatt több mint 9 ezer milliárd forintot, a teljes magyar GDP 20 százalékát mozgósítja gazdaságvédelmi célra, a teljes intézkedéssorozat összességében 3,7 százalékponttal is hozzá tud járulni a növekedéshez.

Illusztráció Forrás: MTI/Illyés Tibor

- mondta Varga Mihály. Megjegyezte, Európában három állam - Németország, Olaszország és Svédország - költ Magyarországnál többet a vállalkozások megsegítésére, a munkahelyek megtartására.

A kormány nem mond le arról a célkitűzésről, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme legalább 2 százalékponttal haladja meg az uniós átlagot. Ebben a munkában is számítanak a pénzügyi szektor együttműködésére - fogalmazott Varga Mihály.

Hozzátette, az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a bankszövetségre nemcsak akkor lehet számítani, amikor jól megy a gazdaságnak, hanem a nehéz időkben is. A magyar gazdaságpolitika továbbra is a magyar gazdaság érdekeit fogja előtérbe helyezni, a magyarországi pénzintézetek számíthatnak a kormányra - mondta Varga Mihály.