Itthon is megjött a kedv a társasjátékokhoz az utóbbi hetekben

társasjáték
Vágólapra másolva!
A világ legtöbb országa rövid idő alatt, hetekre-hónapokra bezárkózott a koronavírus-járvány miatt, és ez maga után hozta egy sor, egyébként általában otthon végzett tevékenység népszerűségének, gyakoriságának növekedését. Az Origo megkérdezett néhány hazai társasjáték kiadót és forgalmazót, hogy legutóbbi adataik alapján, ide sorolható-e a társasjátékozás is.
Vágólapra másolva!

Néhány nagyobb ország példáján látható, hogy nemzetközi viszonylatban, toronymagasan a tévénézés az, melyet a legtöbben tesznek nagyobb gyakorisággal azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt otthonmaradásra kényszerülnek. Megnőtt a streaming csatornák népszerűsége is, melyeken a bezárkózás alatt, egycsapásra népszerűek lettek például a több évvel ezelőtt készült hollywoodi járványfilmek is. Különösen - itt írt erről az Origo - a Fertőzés című produkció.

A helyzet magával hozta a videojátékok piacának növekedését is. A bővülésről itt írt az Origo, ebben a cikkben pedig azt mutattuk be, hogy a videojátékokat gyártó cégek a pénzüket biztos helyen tudni akaró befektetők érdeklődését is felkeltették.

A Carcassone nevű társasjáték "pályaképe" (illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons/JIP

Ám a Statista rendszeresen frissülő összesítéséből az is kiolvasható, sok más tevékenységnek is nőtt a népszerűsége. Az új koronavírus okozta járványban, a bezárkózás, az otthon maradás átalánossá válásával, nem meglepő a társasjátékok általános forgalomnövekedése sem.

Kínában például az emberek 8, Németországban 15, az Egyesült Királyságban 13, az USA-ban pedig 14 százaléka társasjátékozott többet az adatok szerint április vizsgált időszakában, mint a bezárkózás előtt.

A kártya- és társasjátékoké az egyik legdinamikusabban fejlődő piac a világon a szabadidős tevékenységek, a családi vagy baráti körben töltött idő kategóriájában. A Statista összesítéséből kiderül az is, hogy egyre keresettebbek ezek a termékek, melyek globális piacának dinamikus növekedését vetítették előre korábban.

Bár az új koronavírus-járvány ebbe vélhetően beleszól, de

míg 2018-ban a termékkategória globális piacának értéke a 12 milliárd dollárt haladta meg, addig 2025-re ez az összeg 25 milliárd dollár fölé is emelkedhet.

A társasjátékok népszerűségének növekedése látványos volt az elmúlt években Magyarországon is. A piac és a hazai társasjátékos kultúra fejlődéséről az Origo az alábbi cikkében írt részletesebben:

Ezért játszanak idehaza egyre többet társasjátékkal

A társasjátékozás ma már Magyarországon sem egyenlő a Ki nevet a végén?-típusú játékokban megtett újabb és újabb körökkel. De a mai 30-as, 40-es korosztály felnőttjei körében erős nosztalgiafaktorral bíró Gazdálkodj okosan! című játék is inkább csak szentimentális felvezetője lehet egy-egy komolyabb társasozós összejövetelnek a modern darabokat kedvelők körében.

Az Origo néhány hazai, társasjátékok kiadásával illetve forgalmazásával foglalkozó vállalkozáshoz fordult, azzal a kérdéssel, tapasztaltak-e forgalomnövekedést a termékeiknél az elmúlt hetekben, a koronavírus-járvány miatti bezárkózás időszakában.

A Keller & Mayer márkanevet is birtokló vállalatnál elmondták, a teljes volument tekintve nem érzékeltek jelentős változást a forgalomban. Március, április hónapban százalékosan egy számjeggyel kifejezhető volumennövekedést tapasztaltak, ugyanakkor az egyes értékesítési csatornák között a hangsúly jelentősen eltolódott az online értékesítés felé.

"A kiskereskedelmi értékesítés közel nullára esett vissza, amit volumenében ellensúlyozott az online vásárlások növekedése" - osztotta meg tapasztalataikat Nógrádi Péter, a Promitor Kft. vezetője.

- tette hozzá a vállalkozás ügyvezetője.

Az Origo megkereste a Gémklubot is ugyanezzel a kérdéssel, külön érdeklődve az iránt is, megnövekedett-e a kereslete a Pandemic című társasjátéknak. A cég már korábban azt közölte, kora tavaszi online forgalmuk megközelíti a karácsony előtti időszakét, ami hagyományosan a játékpiac legfontosabb időszaka minden évben.

A játékcsalád magyar nyelvű változatait gondozó kiadó-forgalmazó vállalatnál elmondták: "Most vitathatatlanul a legnépszerűbb társasjáték a Pandemic alapjáték, a kiegészítői, illetve a teljes társasjáték család". Élő Nicolette, marketing és kommunikációs vezető azt is közölte, a népszerűség mögött véleményük szerint az is meghúzódhat, hogy az emberek talán úgy érzik, legalább a társasok világában tudnak tenni valamit a vírus elleni küzdelemben, amellett, hogy otthon maradnak.

A termék ugyanis - hasonlóan a fent említett hollywoodi filmhez - tematikailag illik a járványhelyzethez. Ebben az asztali társasban a játékosoknak veszélyes kórokozók ellen kell megvédeniük a bolygó nagyvárosait a gyógymódok kifejlesztésével. A játék különlegességét az adja, hogy a játékosoknak, családoknak, baráti társaságoknak, nem egymás ellen, hanem egymással összedolgozva kell megnyerniük a versenyfutást az idővel, lényegében a játék ellen.

Illusztráció Forrás: Pixabay

A vállalat összegszerű közlést nem adott a termék forgalmának növekedéséről, de azt elárulták, hogy

idén márciusban annyi példányt adtak el a játékcsalád alaptermékéből, mint tavaly hat hónap alatt.

Az alapjáték és a köré épített játékcsalád mostani népszerűségét magyarázhatja az is, hogy a játékosoknak különböző, a mostani vírusjárvány kapcsán a médiából széles körben ismerhető szereplők bőrébe kell bújniuk, ami más módon teszi átélhetővé a mostani helyzetet.

Részlet a játéktábláról Forrás: AFP/Hans Lucas/Adrien Nowak

Ezek után nem meglepő, hogy például egy washingtoni társasjáték szaküzletben arról számoltak be már március közepén, hogy elképesztő mértékben megnövekedett a játék forgalma. Az üzlet tulajdonosa akkor elmondta, néhány nap alatt mintegy másfél tucatot vettek abból a vásárlók.

Illusztráció Forrás: --

A társasjátékok forgalomnövekedése, valamint a helyzethez illő tematikájú játék keresettsége, azt támasztja alá, hogy Magyarországon is megnőtt az otthoni elfoglaltságok szerepe a szabaidő eltöltésében - vagyis sokan valóban otthon maradnak, és a tévé távirányítója vagy egy társasjáték után nyúlnak családjuk körében.

Az egyik legnagyobb piaci szereplő, a REGIO Játékkereskedelmi Kft. korábban kiadott közlése szerint egyébként, a magyar játékpiac forgalma 2019-ben az előző évi 45-50 milliárdról 50-53 milliárd forintra nőtt.