Elárasztotta az optimizmus a piacokat

Horizontal BOURSE ECONOMIE ET FINANCES FINANCES WALL STREET PHOTO D'ILLUSTRATION STATUE TAUREAU DRAPEAU NATIONAL
The Wall Street Bull sculpture is seen in the Financial District on December 8, 2016 in New York. / AFP PHOTO / Bryan R. Smith
Vágólapra másolva!
Kedden is folytatódott a hétfőn megkezdett globális részvénypiaci rali, ahogy a befektetők egyre optimistábbak koronavírus-megbetegedések számának lassuló növekedésével, illetve a kormányok és jegybankok élénkítő lépéseivel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Kedden is lendületes emelkedéssel nyitottak az amerikai részvényindexek, és az európai tőzsdék is komoly izmosodást mutattak a nap folyamán. Ezzel a hét második napján is folytatódott a rali.

Az USA-ban a Dow Jones Industrial Average és az S&P 500 index 2-2,5 százalékos pluszban forgott közép-európai idő szerint kedd délután, míg a technológiai cégeket tömörítő Nasdaq valamivel 1 százalék fölötti erősödést produkált.

Európában az indexek ugyanekkor általában 1,5-3 százalék közti erősödéseket produkáltak, de korábban az ázsiai indexek döntő többsége is emelkedett.

Mindez azonban eltörpült a hétfői hatalmas emelkedések mellett, amikor is a Dow Jones, az S&P 500, valamint a Nasdaq is 7 százalék körüli emelkedéssel fejezte be a napot.

A kedvező tőzsdei hangulatot elsősorban az fűthette, hogy miközben a héten elég kevés fontos makrogazdasági adat érkezik, optimizmusra adhat okot a koronavírus-megbetegedések és a betegséggel összefüggő halálesetek számának lassuló növekedése. Ráadásul a piacok kezdik földolgozni a példa nélküli kormányzati és jegybanki élénkítéseket is.

Visszatért a piaci optimizmus - de meddig tart ki? Forrás: AFP/Johannes Eisele

A nagy kérdés most az, amit ilyenkor minden befektető igyekszik megjósolni, hogy a piacok vajon elérték-e már a mélypontot, vagyis innentől tartóssá válik-e az emelkedés. A CNBC-nek nyilatkozó egyes elemzők viszont azt hangsúlyozták,

a következő nagy teszt az lesz majd az árfolyamok számára, amikor a befektetők ténylegesen realizálják, hogy a járvány miatt egy új gazdasággal állnak szemben.

Mindazonáltal hétfőn már úgy festett, hogy a februári csúcsok után elkönyvelt zuhanás után a nagy részvényindexek már 20 százalékot vissza tudtak kapaszkodni, ami ismét előtérbe hozta azokat a hangokat, melyek szerint az árfolyamok elérhették a mélypontot. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy minden medvepiaci időszakban (amikor az indexek legalább 20 százalékot esnek a megelőző csúcsaikhoz képest) vannak úgynevezett medveralik. Ezek úgy hoznak jelentős árfolyam-emelkedéseket, hogy később folytatódik a mélyrepülés – ilyenkor lehet csak igazán nagyokat bukni.

A másik fontos kérdés az lesz, hogy ha beindul a negyedéves vállalati gyorsjelentési szezon, akkor a befektetők hogyan értékelik majd a cégek jelentéseit.

Egyes elemzők szerint ugyanis a céges profitok akár 20 százalék körüli zuhanásokat is mutathatnak.

Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a vállalatok értéktelenek, a nyereségzuhanást sokszor kizárólag a járvány miatti leállások okozzák. Nem lehet tudni azonban, hogy a befektetők hogyan ítélik majd meg, ha tömegével kezdenek el jelenteni a cégek brutális zuhanásokról.

Most kell csak igazán óvatosnak lenni a ralikkal? Forrás: AFP/Bryan R. Smith

Ezzel együtt a JPMorgan elemzői azt hangsúlyozták, hogy már a kisebb befektetők pánikhangulata is elkezdett csökkenni. A múlt héten ugyanis ezek a kisbefektetők leálltak a kötvényalapok eladásával, sőt február eleje óta először kezdtek el bevásárolni részvényalapokba.

Az elemzők hozzátették,

jelenleg nagyjából 1500 milliárd dollárnyi készpénzt parkoltatnak a kisbefektetők, és a JPMorgannél arra számítanak, hogy ez a tőke fokozatosan kezdhet majd visszaáramolni a kötvény- és részvényalapokba, ahogy a hangulat javul.

A helyzet különös bizonytalanságát erősíti azonban, hogy hétfőn épp a JPMorgan globális részvénypiaci stratégája, Miroslav Matejka figyelmeztetett arra, érdemes rendkívül óvatosan bánni most minden ralival. Matejka szerint ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az amerikai gazdaság egy recessziós spirálba kerül, ami magával húzhatja a részvénypiacokat is. Egy ilyen spirál egyébként tipikusan olyan recessziós időszakokban alakul ki, melyben egyszerre van gyenge kereslet, gyenge munkaerőpiac, csökkenő profit, gyenge hitelpiac, valamint alacsony olajár. Matejka hozzátette, a mostani válság azért különösen fenyegető az USA-ra nézve, mert a belső fogyasztói szektorát igen keményen érinti, és ez az iparág felel az ország GDP-jének nagyjából 70 százalékáért.