Újraindul a termelés a Denso székesfehérvári gyárában

Átadták a Denso logisztikai központját Székesfehérváron
Székesfehérvár, 2019. szeptember 20. Dolgozók a Denso Gyártó Magyarország Kft. egyik gyártócsarnokában Székesfehérváron 2019. szeptember 20-án. Ezen a napon átadták a cég logisztikai központját. A Denso 18,5 milliárd forintos beruházást hajtott végre Székesfehérváron, és ehhez 1,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól. MTI/Bodnár Boglárka
Vágólapra másolva!
Április 6-tól, hétfőtől - tíz munkanapos leállást követően - újraindul a termelés a Denso Gyártó Magyarország Kft. fehérvári üzemében - közölte a gépjárműalkatrész-gyártó kereskedelmi és pénzügyi igazgatója.
Vágólapra másolva!

Szincsák Attila hangsúlyozta: a március 21-től április 5-éig tartó leállást követően egyelőre limitált termelést indítanak el 15-20 százalékos kapacitáson, ami azt is jelenti, hogy 4600 munkavállalójuknak is csak 15-20 százaléka kezd újra dolgozni. A többiek pihenőnapon lesznek, és később kapcsolódnak be a termelésbe - tette hozzá.

Az igazgató jelezte, hogy "egy hétnél tovább nem látnak", vagyis ez az állapot húsvétig tart, az azt követő időszakról jövő hét vége felé határoznak és várhatóan az európai autógyárak újraindulásáig ilyen ciklusokban tudnak majd előre tervezni.

Dolgozók a Denso Gyártó Magyarország Kft. egyik gyártócsarnokában Székesfehérváron 2019. szeptember 20-án Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Megemlítette, hogy akad néhány cég, amely dízel adagolók legyártását várja tőlük, főként mezőgazdasági gépekhez, ezért is van szükség a gyártás beindítására.

Szincsák Attila kiemelte, hogy a

hétfőtől munkába álló dolgozók szigorú előírások mellett végzik tevékenységüket: maszkban, kesztyűben, védőtávolságok betartásával dolgoznak, az ebédet pedig dobozolva kapják.

A Denso március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt tíz munkanapos leállást vezet be és a nyárra tervezett leállást hozza előre, ez alatt a munkavállalók bért kapnak, szabadságon lesznek.