Pénzkérés pillanatok alatt, kényelmesen mobilról

Hegedűs Éva
Elnök-vezérigazgató
GRÁNIT Bank Zrt.
1095 - Budapest
Lechner Ödön fasor 8.
Hegedüs Éva
Vágólapra másolva!
A GRÁNIT Bank ügyfelei is indíthatnak vagy fogadhatnak fizetési kérelmet bankon belül és kívülről egyaránt. Az új szolgáltatással tovább szélesíti a Bank digitális fizetési megoldásainak a körét, amelyek nemcsak kényelmesek és egyszerűek, de a jelenlegi helyzetben védik egészségünket is. Az Azonnali Fizetési Rendszerhez kapcsolódó fizetési kérelem funkciót tartalmazó eBank mobilbanki alkalmazás iPhone-okra már elérhető az App Store-ban, valamint a GRÁNIT Bank tájékoztatása szerint péntek késő délutántól élesedett a Google Play áruházban az app Android eszközökre telepíthető verziója is.
Vágólapra másolva!

Ki kell váltani a gyógyszert a nagymamának, de csak a patikában derül ki, hogy drágább a vártnál, s még szükség lenne pénzre? A megoldás technikailag csak egy üzenet. Pillanatok alatt, néhány érintéssel lehet pénzt kérni a mobilapplikációban, például egy másik családtagtól, annak mobilszámára indított fizetési kérelemmel, amelynek elfogadásával már jóvá is íródik a kért összeg a kártyához tartozó bankszámlán. Csak egy példa, hogy miként használható a hétköznapokban az Azonnali Fizetési Rendszerre épülő új fizetési megoldás. A GRÁNIT Bank mobilbanki applikációjában elérhető funkció különlegessége, hogy a bankon belüli tranzakciók mellett alkalmas a bankon kívüli kérelmek kezelésére is.

„Az azonnali fizetési rendszer elindulása felgyorsította a korszerű fizetési megoldások fejlesztését, a GRÁNIT Bank mobilbanki applikációjában, a GRÁNIT eBankban elindított fizetési kérelem funkció is egy ilyen prémium szolgáltatás. Bízunk benne, hogy ügyfeleink gyorsan megszeretik, és alkalmazzák majd a pénzküldésnek ezt a gyors és kényelmes módját" – mondta Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója.

Hegedüs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója Forrás: GRÁNIT Bank

Kiemelte, hogy az új fizetési megoldás úgy válhat mind népszerűbbé, ha minél több bank indítja el a szolgáltatást, illetve minél több számla ellenértékének beszedését kezdeményezik majd ezen a korszerű módon a közüzemi szolgáltatók.

A GRÁNIT Bank a március 2-tól elindult azonnali fizetések bevezetésével egy időben lehetővé tette mobilbanki applikációjában a másodlagos azonosítók rögzítését, amelynek segítségével akár mobilszámra vagy e-mail címre, illetve adószámra/adóazonosító jelre is lehet pénzt utalni. A másodlagos azonosítók jelentősen megkönnyítik a fizetési kérelmek kezelését is, hiszen a partnerétől pénzt kérő ügyfélnek nem kell bonyolult bankszámlaszámot megjegyeznie, hanem akár mobilszámra vagy e-mail címre is elindíthatja a fizetési kérelmét.

A fizetési kérelem szolgáltatás használatához frissíteni kell az okoseszközre telepített applikációt, az alkalmazás App Store-ban már elérhető legújabb (6.4-es) verziójára. Az Android verzió péntek délutántól elérhető a Google Play áruházban is.

Háttér

A GRÁNIT Bank 2010-es alapításától kezdve digitális modellt valósít meg a lakossági üzletágban, amelynek keretében ügyfeleit fiókhálózat nélkül, elektronikus csatornákon szolgálja ki. Minden évben újabb és újabb innovatív digitális pénzforgalmi szolgáltatásokkal segíti, hogy lakossági ügyfelek mind szélesebb körben kényelmesen, akár otthonról, utazás, és fiókban való sorban állás nélkül intézhessék pénzügyeiket. 2019-ben többek között az online igényelhető babaváró kölcsön, és a VideóBankon keresztüli értékpapírszámla-nyitás és állampapír-vásárlás elindítása kapcsán elnyerte Az év leginnovatívabb bankja, valamint Az év prémium banki szolgáltatása címet is a Mastercard Év Bankja versenyen. 2017. július óta, videós azonosítással is lehet teljes körűen azonnal élő bankszámlát nyitni, és elektronikusan szerződni.

A GRÁNIT Bank az előzetes számok szerint 2019-ben is a bankszektor átlagánál gyorsabban növekedett, és közel 400 milliárd forint mérlegfőösszeggel digitális kisbankból közepes méretű bankká vált. Közel 200 milliárd forint ügyfelekkel szembeni követelést és több mint 300 milliárd forint betétállományt kezel, adózás előtti eredménye pedig – a még nem auditált számok szerint lényegesen meghaladja az 1 milliárd forintot.