Ellenőrizték a húsvéti sonkák minőségét

koronavírus, vírus, járvány, Budapest, belváros, város, vásárcsarnok, bevásárlás, vásárlás, hentes, hús, idős, nyugdíjas
Vágólapra másolva!
A Szupermenta legújabb terméktesztjén a húsvét egyik slágertermékét, a sonkákat vizsgálták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Összesen 19 előállító 22 terméke került a hatósági kosárba, amelyek között 21 magyar és 1 szlovák gyártású termék szerepelt. Az eredmények alapján a vizsgált sonkák élelmiszerbiztonsági szempontból maximálisan megfeleltek az előírásoknak. Kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák viszont ezúttal is akadtak.
Vágólapra másolva!

A húsvét előtt fellelhető széles kínálatból ezúttal a sertéscombból készült, darabolt vagy kötözött, füstölt, nyers termékeket vették górcső alá a Szupermenta programban a Nébih szakemberei. A hivatal munkatársai 22 húskészítményt vizsgáltak, amelyek közül 7 termék megnevezésében nem szerepelt a sonka elnevezés, de előállításuk hasonló a sonka előállításához. Elkészítés módja szerint a termékek között 14 hagyományos pácolással és 8 gyorspácolással készült húskészítmény volt.

A Nébih szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a sonkák élelmiszerbiztonsági vizsgálatára: mikrobiológiai, toxikológiai és parazitológiai paramétereket egyaránt mértek. Megnyugtató, hogy

élelmiszerbiztonsági tekintetben minden vizsgált sonka maximálisan megfelelt az előírásoknak.

A sonkák minőségi megfelelésére is figyelmet fordítottak a szakemberek. Megmérték többek között a sonkák víz-, nitrit-, nitrát-, nátrium-klorid tartalmát és vízaktivitását. A sótartalom vizsgálata alapján 4 termék kisebb mértékben meghaladta a Magyar Élelmiszerkönyv szerint meghatározott maximum értéket.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nitrittartalom egyik termék esetén sem lépte túl a megengedett szintet. Két termék esetén a gyártók által megküldött receptúra alapján a gyártáskor hozzáadott nátrium-nitrit mennyiség meghaladta a jogszabályban megengedett határértéket, ugyanakkor a késztermékből laboratóriumi vizsgálattal kimutatott nitrittartalom megfelelőnek bizonyult.

A sonkák jelölésének ellenőrzése során a 22 terméknél összesen 18 esetben állapítottak meg jelölési hibákat a szakemberek. A vizsgálatok során tapasztalt nem megfelelőségek és jelölési hiányosságok miatt a Nébih a felelős vállalkozásokkal szemben a jogsértés súlyosságának megfelelően jár el.

A termék szezonalitását tekintve a Nébih hatósági felügyelői – 4, kockázatbecslés alapján kiválasztott előállítónál - üzemellenőrzést is tartottak, kiemelt figyelmet fordítva a higiéniai megfelelésekre. Egy esetben akadt kisebb higiéniai probléma, amelyért a felelős vállalkozó figyelmeztetésben részesült.

A Szupermenta termékteszten a jelenlegi járványhelyzetre való tekintettel a szokásos kedveltségi rendezvény elmaradt.

Helyette a vásárlók számára is látható jellemzőkre fókuszáltak a hivatal szakemberei, amelyek a vásárlás során segítséget adhatnak a sonkák választásában.

A leírások és tapasztalatok összegzése a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán olvashatóak, ahol a részletes vizsgálati eredmények is elérhetők: https://szupermenta.hu/husvet-szupermenta-modra-22-sonka-teriteken/. A húsvéti nagybevásárlás előtt érdemes ellátogatni a Nébih koronavírus-aloldalára, ahol a jelenlegi vírushelyzet élelmiszerbiztonsági vonatkozásait gyűjtötték össze a hivatal szakemberei.