Felfuttatják a hazai bankok a digitális fejlesztéseket

Revolut, fintech, startup, tőzsde, befektetés
Vágólapra másolva!
A járványhelyzet katalizálni fogja a digitalizációt a bankszektorban és a pénzügyi, tőkepiaci szolgáltatásokban egyaránt - mondta Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) digitalizációs igazgatója a jegybank idén első alkalommal elkészített FinTech és digitalizációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Patai Mihály, a jegybank alelnöke kiemelte, hogy a nemzetközi szinten is újdonságnak számító jelentés a FinTech ökoszisztémát és a magyar bankrendszer digitalizációs szintjét mutatja be, és hozzájárul a magyar bankszektor digitalizációjának erősítéséhez. A terveik szerint ezentúl éves rendszerességgel tekintik majd át a globális és hazai pénzügyi szektorban lezajlott főbb FinTech és digitalizációs trendeket, folyamatokat. A bankrendszeri digitális felmérésben résztvevők köre a hazai bankrendszert mérlegfőösszeg-arányosan több mint 90 százalékban lefedi.

Fáykiss Péter szerint kedvező, hogy

a bankok szinte kivétel nélkül elérhetővé teszik a dolgozóik számára a távmunkát.

Ez a jelenlegi járványhelyzetben különösen fontos mind a járvány megfékezése, mind a bankrendszer megfelelő működésének fenntartása szempontjából.

Szombati Anikó, az MNB digitalizációért és a FinTech szektor fejlesztéséért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, hogy

a jegybank ajánlásokat fog megfogalmazni a digitális fejlesztések ösztönzésére a jelentés, az ágazati konzultáció, és a nemzetközi gyakorlatok alapján, s azokat nyomon is fogják követni.

Az ügyvezető igazgató szerint a magyar bankszektor digitális fejlettsége közepes szintű, a digitalizáció megindult, de van számos fejlesztendő terület. A bankok vezetése tisztában van a digitalizáció fontosságával, a jelenleg online elérhető termékek köre azonban korlátozott.

A vállalati ügyfélkör szinte egyáltalán nem tud digitálisan kapcsolatba lépni a bankjával a kutatás szerint.

Kedvezőnek nevezte ugyanakkor, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a munkafolyamatok digitalizálása.

A FinTech cégek megoldásai túlnyomó részben a lakosságnak szólnak Forrás: Revolut

Nemzetközi szinten a FinTech megoldások meghatározó része lakossági szolgáltatás, de egyre több innovatív vállalati termék jelenik meg a piacon. A szolgáltatások igénybevétele világszerte dinamikusan emelkedett.

Az országban aktív több mint 110 FinTech cég 73 százaléka magyar, 27 százaléka külföldi tulajdonosi körbe sorolható.

A magyar tulajdonúak között a mikrovállalatok dominálnak. A teljes szektor mintegy ötezer munkavállalójának több mint 70 százaléka a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegrációs területen dolgozik. Exportorientáltság jellemzi ezeket a cégeket, a business to business üzleti modellt követik. A szektor cégei 2018-ra közel 120 milliárd forintos éves árbevételt értek el.

Szombati Anikó előremutatónak nevezte a kártyás fizetések értékhatárának 15 ezer forintra emelését a mostani közegészségügyi helyzetben. Arról is beszélt, hogy jelenleg nincs egységes nemzetközileg érvényes szabályozás a FinTech szektorra. Magyarországon jó az együttműködés a kormányzati szervekkel, ennek megfelelően a FinTech szektorra vonatkozó jogszabályi változások is minél hamarabb megvalósulnak a jegybank reményei szerint.