A koronavírus-járvány a rozsdamentes acél piacát is kikezdheti

steel, acél
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Újabb fontos nyersanyag piacát veszélyezteti a koronavírus-járvány. Most a ferrokróm-ellátás került veszélybe, miután a legnagyobb dél-afrikai előállítók a vészhelyzetre tekintettel, szüneteltetik termelésüket - írja a Reuters.
Vágólapra másolva!

Szinte egyik pillanatról a másikra eltűnt a ferrokróm kínálati piaca, miután a legnagyobb dél-afrikai előállító, a globálisan is jelentős szereplőnek számító Samancor Chrome bejelentette, hogy a járvány miatt szüneteltetik termelésüket.

Ez különösen az acélgyártóknak lehet aggasztó, hiszen a vas és króm ötvözete a rozsdamentes acél előállításában alapvető fontosságú.

Dél-Afrika kormányának korábbi rendelkezése nyomán, március 26-án lényegében leállt a termelőmunka az ország bányáiban, földalatti tárnáiban és kohóiban, a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként.

Illusztráció Forrás: worldsteel / Javier Bernal Revert

A hatályos rendelkezés szerint ezeken a telephelyeken kizárólag a legszükségesebb karbantartási feladatok ellátását lehet a 21 napos, általános leállás ideje alatt elvégezni.

Ez azt jelenti, hogy az aranyhoz hasonlóan, zavarok adódhatnak a krómérc és a ferrokróm piacán az ellátási láncok szétzilálódása miatt.

Dél-Afrika a világ elsőszámú krómérc exportőre. 2019-ben 12,5 millió tonnát szállított Kínába, amely a teljes kínai import 83 százalékát jelentette.

Kína ezek nélkül a szállítmányok nélkül nem tudná acélgyártását működtetni.

Kína a World Steel Association adatai szerint 2019-ben a világ nyersacéljának közel 50 százalékát állította elő, mintegy 1000 millió tonnát:

Forrás: World Steel Association

A Samancor leállása komoly hiányhoz vezethet a króm piacain, hiszen a vállalat éves szinten 1,2 millió tonna ferrokróm és krómérc szállításra képes.

A vállalat szóvivője a Reutersnek megerősítette, hogy a cég valóban vis major helyzetként értékeli a fejleményeket, és más szállítókhoz hasonlóan, értesítette vásárlóit a leállásról.

Termelési szünetet jelentett be a króm- és platinaszállító Tharisa is, szintén vis majornak minősítve a helyzetet a korábban megkötött beszállítói vállalásaira. A Jubilee Metals, egy másik krómszállító, szintén készenléti üzemmódra állt át.

A nemzetközi bányaipari óriás, a Glencore, amely egy ferrokróm olvasztót üzemeltet Rustenburgan egy vegyesvállalat tagjaként, szintén a teljes leállásról számolt be.

A jó hír az, hogy a krómellátás zavarai egyelőre nem nyomták fel az árat.

Az áremelkedés természetes lenne ilyen helyzetben, ám annak ellene dolgozik, hogy az európai és észak-amerikai piacokon visszazuhant a rozsdamentes acélból készülő termékek kereslete.

"A dél-afrikai leállás persze megerősíti az árat, de ez most nem vezet áremelkedéshez", mondja Ellie Wang, a CRU Group elemzője.

Azt egyelőre nem lehet pontosan megmondani, milyen hatással lesz a króm felhasználására a dél-afrikai kiesés. A kínai acélgyártók azt közölték, nagyjából három hónapra elegendő készletük - 4 millió tonna - van a rozsdamentes változathoz szükséges krómércből.