Az Airbnb 250 millió dollárral segíti a bérbeadókat

airbnb
http://www.dreamstime.com/stock-photos-airbnb-app-laptop-making-reservation-website-image45680633
Vágólapra másolva!
A rövid távú lakáskiadásokra specializálódott Airbnb bejelentette, hogy 250 millió dollárral segíti azokat a bérbeadókat, akiknek komoly bevételkiesést jelent, hogy a járvány miatt gyakorlatilag leállt a turizmus.
Vágólapra másolva!

A mentőcsomagot azok a bérbeadók igényelhetik, akiknél március 14-e előtt foglaltak, vagy március 14. és május 31. között mondják le a foglalásukat. A vendégek egyébként ha ebben az időszakban törlik is foglalásukat, a teljes összeget visszakapják, éppen ezért kell némileg kompenzálni a bérbeadókat is.

Az Airbnb a bejelentés szerint a teljes foglalás értékének 25 százalékát fogja kifizetni.

Vagyis ha valaki egy négy napos foglalást mond le, akkor az Airbnb egy napot kifizet ebből a lakáskiadónak. A vállalat szintén arra kérte a felhasználókat, hogy töröljék a májusi 31-e utáni időszakra tett foglalásaikat és azokat egy ksőbbi időpontra tegyék át, mert egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a járvány, illetve a korlátozások.

Illusztráció Forrás: Origo

Néhány napja még nem volt egyértelmű, hogy ki mondhatja le ingyen a szállást és kiknek jár majd kompenzáció a lakáskiadók közül. Az Airbnb vezérigazgatója, Brian Chesk ezért elnézést kért az elégtelen információért és azt ígérte, hogy a jövőben ennél sokkal hatékonyabb lesz majd a kommunikáció.

Mivel a rövid távú lakáskiadások gyakorlatilag teljesen a turizmusra épülnek, ezért az Airbnb a koronavírus járvány egyik leginkább érintett techvállalata.

A cégnél az utóbbi hetekben folyamatosak voltak a lemondások és már több százmillió dollárt veszítettek a járvány kitörése óta a szigorú utazási tiltások miatt.