Bankszövetség: a magyar bankrendszer járvány idején is stabil

KOVÁCS Levente
Budapest, 2019. április 4. Kovács Levente főtitkár a Magyar Bankszövetség fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos nemzetközi találkozón az MKB Bank belvárosi székházában 2019. április 4-én. MTI/Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
Vágólapra másolva!

Kovács Levente hozzátette, hogy két hete, körülbelül amikor a tartós élelmiszereket vásárolták fel az emberek, a készpénzfelvétel is a szokásos mennyiség mintegy háromszorosára nőtt, de nem volt fennakadás. Egyébként Magyarországon minden bankbetét 100 ezer euróig, azaz, mintegy 35 millió forintig biztosítva van.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára. Forrás: MTI/Mohai Balázs

A szakember

költségvetés készítését javasolta azoknak a családoknak, ahol jövedelemkiesést okozott a járvány,

hogy a megmaradt pénzt minél jobban be tudják osztani. De akiknek nem okozott veszteséget a járvány, azoknak is takarékosságot javasolt Kovács Levente. Mint mondta, aki teheti, annak általában érdemes jövedelme 10 százalékát félretenni.

A cégvezetők figyelmét arra hívta fel a szakember, hogy

minden vállalat felelős a munkatársakért,

manapság pedig különösen értékes a munkahely megmentése. Etikátlan lenne, hogy a járvány elmúltával, a gazdasági helyreállítás időszakában azok a cégek álljanak sorba állami segítségért, akik saját munkavállalóiknak nem segítettek a nehéz időkben.

A bankszövetség főtitkára kiemelte, hogy aki hűséges a vállalatához, azt a vállalatnak is segítenie kell.

A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy minden vállalat felelős a munkavállalóiért. Fotó: Hajdú D. András [origo]

A PIN-kód nélküli bankkártyás fizetés limitjének ötezerről tizenötezer forintra emeléséről szólva Kovács Levente elmondta, hogy folyamatos a rendszerek átállítása, április 15-re mindenütt így fognak működni a terminálok.

A bankszövetség főtitkára hozzátette, hogy bár a pénzintézetek dolgozói között is vannak családanyák, és olyanok is, akik karanténba kerültek,

az összesen 1956 magyarországi bankfiók és kirendeltség közül csupán 96 nem tudott kinyitni

az utóbbi napokban. Végül megjegyezte, hogy a nyitva tartás rövidítését azonban érdemes megfontolni, hiszen már alig vannak ügyfelek a bankfiókokban.