Van elég élesztő, de még többet szállítanak a boltokba

bevásárlás élelmiszer bolt 5 tipp az egészségtudatos étkezéshez
Vágólapra másolva!
Mivel helyenként időszakosan hiánycikk lett az élesztő a lakossági felvásárlások miatt, ezért az élesztő gyártója, a Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. a szokásos mennyiség többszörösét szállítja a kiskereskedelmi forgalomba - értesült a Növekedés.hu.
Vágólapra másolva!

Az élesztőellátás jelenleg is folyamatos, csak gyorsabban kiürül a boltok polcairól - mondta Kató Péter, a Lesaffre Magyarország Élesztőgyártó és Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója.

Még több élesztő lesz elérhető a polcokon Forrás: Shutterstock

Gabonaágazati szakértők már korábban is egyértelműsítették, hogy alapanyag szempontból sem a lisztnél,

sem a kenyérféleségeknél és a péksüteményeknél nem lehetnek ellátási problémák, ezért nincs ok élelmiszerfelvásárlási pánikra.

A magyar lakosság normál körülmények között évente átlagosan mintegy 110 ezer tonna zacskós kiszerelésű lisztet vásárol meg, de a hazai malomipari és raktári kapacitások megvannak ahhoz is, hogy a cégek ennél jóval nagyobb igényeket is kielégíthessenek. Az ágazati nyilatkozatok szerint a koronavírus-járványnak egyelőre nincs olyan következménye, amely az új búzatermést veszélyeztetné.

Forrás: Növekedés.hu