Rövidebb nyitvatartásra váltanának

Tesco árufeltöltés koronavírus coronavirus
Vágólapra másolva!
Egészségvédelmi akciótervet dolgozott ki a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete, mert a koronavírus csoportos fertőzéseinek elérkeztével a bolti munkavállalók különösen ki vannak téve a járványveszélynek, ezért szükséges lehet a vásárlási körülmények szigorítása. Több kereskedő támogatja a rövidített nyitvatartást és az alkalmazottak érdekében fokozott védelmi intézkedések bevezetését – jelezte a Magyar Nemzetnek két nagy munkáltató szervezet.
Vágólapra másolva!

Az élelmiszer-ellátásban nap mint nap helytálló munkavállalók egészségvédelmét és egzisztenciális biztonságát erősítő, azonnali intézkedéseket tart szükségesnek a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete a láncoknál, ahol hetek óta megfeszített tempóban zajlik a lakosság kiszolgálása.

Ennek érdekében akciótervet dolgoztak ki, amelyet eljuttatnak valamennyi nagy munkaadói szervezethez

– tudta meg a Magyar Nemzet.

Bubenkó Csaba elnök elmondta: a csoportos fertőzések időszakában mind többen maradnak otthon, legfeljebb vásárolni mennek el, vagyis számukra idővel szinte egyedül a bolti dolgozók jelentik majd a külvilággal való kapcsolatot.

Megoldást jelentene a pénztárosok védelmére, ha minden üzletben plexifalat szerelnének fel a kasszáknál Forrás: MTI/Máthé Zoltán

– mondta. Ezért több intézkedést tartanának szükségesnek, és azt kérik a cégektől, hogy önként hozzák meg ezeket, ha pedig nincs egységes álláspont, a kormányt kérik majd, hogy kötelezze a cégeket a több százezer érintett fokozott védelmére.

Bubenkó Csaba szavai szerint több nagy lánc nyíltan vállalja, hogy lemond a nyeresége egy részéről a biztonság érdekében, például az Aldi diszkontokban és több vidéki Coop üzletben már rövidebb a nyitvatartás, ami szerinte példamutató felelősségvállalásra utal. Úgy fogalmazott: a vásárlók szemében is szimpatikusabbá válhat az a cég, amelyik látványosan gondoskodik a dolgozóiról.

Az akciótervben azt kérik, hogy a következő napokban az érintettek mindenütt kapjanak további védőfelszereléseket: maszkot, gumikesztyűt, plexifalat a pénztárak elé, illetve kézfertőtlenítőt, aminek használatára a vevőket is kötelezzék.

A folyamatos áruellátás biztosítása érdekében rendkívül fontos a kereskedelemben dolgozók egészségének megóvása is Fotó: Szabó Gábor - Origo

Négyzetméteralapon meg lehetne határozni az optimális vásárlói számot, de

leginkább a nyitvatartási idő változtatása segítene.

Vagy naponta néhány órával rövidebb működéssel, vagy a veszélyhelyzet idejére ideiglenesen elrendelt vasárnapi pihenőnappal lehetőség nyílna a dolgozók rekreációjára. Húsvétkor négy napot egyhuzamban pihenhetnének a munkavállalók, ám nagyszombaton a hagyományos nyitvatartással üzemelnek a boltok, ami a munkaszüneti nappá nyilvánított nagypéntek után és húsvétvasárnap előtt óriási nyomással lesz az ellátási láncra. – Azt kérjük a koronavírusra való tekintettel, hogy ezúttal szombaton is maradjanak zárva az üzletek – emelte ki a szakszervezeti vezető.

– közölte a Magyar Nemzettel a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Neubauer Katalin. úgy fogalmazott, hogy a járvány elleni védekezés mostani szakaszában meghatározó szerepe van a felelősségteljes hozzáállásnak mind a munkaadók, mind az állampolgárok részéről.

Támogathatónak tartják a nyitvatartás ideiglenes rövidítését nemcsak a hét végén, hanem a hétköznapokon is, ezért javasolják annak megfontolását. A válság miatt más szektorokból kiáramló friss munkaerőt pedig a napi élelmiszer-ellátásban részt vevő terület hatékonyan alkalmazhatja, az átállásukat pedig könnyített foglalkoztatási szabályok segíthetnék. Így sokkal kevesebben esnének el a megélhetés lehetőségétől, és biztosított lehetne a folyamatos, széles körű kiszolgálás a jövőben is.

- fogalmazott Neubauer Katalin.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop elnöke szerint a vevők százaival naponta találkozó alkalmazottak veszélyeztetettsége egyértelműen nő, a félelmük pedig jogos, a kérdés az, hogy meddig viselik a terhelést. A kétezres lélekszám alatti településeken már évek óta nincsenek nyitva a boltjaik vasárnaponként, amit megszoktak a vásárlók. Az ott dolgozók egész napokat kaphatnak szabadidőre, ami után teljes erővel tudnak visszatérni a munkába.

– mondta a Coop elnöke.

Szó sincs nyerészkedésről

A szövetségek képviselői arról is szót ejtettek, hogy a médiában napok óta egy-egy, túlárazott termékről szóló eset kapcsán azt sugallják: minden kereskedő tisztességtelen, és nyerészkedni akar a koronavírus miatti félelmeken. Kiemelték, hogy a piaci szereplők legnagyobb része, a láncok és az önálló egységek mindenkor tisztességesen képezik az árakat, azonban igazodniuk kell a beszerzési költségek jelentős emelkedéséhez. Jól érzékelteti, hogy előfordult, egy-egy termék múlt heti eladási ára tíz százalékkal alacsonyabb volt, mint az e héten felkínált beszerzési ár, ráadásul a nagy cégek központosított rendszerében a boltok nem nyúlhatnak bele az árpolitikába.