Érezni a járvány hatását a lakásbérleti árakban

internet notebook laptop keresés világháló Vadássz célirányosan albérletet! - Tanácsok, hogy minél előbb költözhess
Vágólapra másolva!
A járvány szinte azonnal megjelent az albérletpiaci árakban. A legnépszerűbb budapesti kerületben hirtelen megnőtt a kiadó lakások kínálata a járvány magyarországi megjelenése, március eleje óta. Budapesten 5,1 százalékkal nőtt kiadó lakásokat kínáló hirdetések száma, elsősorban a turisták körében korábban népszerű rövid távra bérelhető lakások jelentek meg a piacon. A VI. és VII. kerületben 8, illetve 10 százalékkal nőtt a kínálat két hét alatt. A főváros belső kerületeiben az átlagos bérleti díjak is csökkentek, 1-4 százalékkal. Jól mutatja a díjak csökkenését az is, hogy Budapesten rövid idő alatt több mint 20 százalékkal bővült a 100 ezer forintnál olcsóbban kivehető lakások tábora. A többi nagyvárosban nem látszik ilyen durva elmozdulás: a kínálat 1 százalékkal bővült két hét alatt, és a bérleti díjak sem változtak érdemben - derül ki az Ingatlan.com felméréséből.
Vágólapra másolva!

Bár a koronavírus-járvány gazdaságra gyakorolt hatásait korai számszerűsíteni, az már most látszik, hogy a turizmusra és a vendéglátásra súlyos hatással lesz. A budapesti albérletpiac pedig szinte azonnal reagált: a járvány magyarországi megjelenése - az első fertőzött regisztrálása - óta eltelt két hétben 4 százalékkal 10 ezer fölé nőtt a kiadó lakások száma a fővárosban - állapítja meg az Ingatlan.com legfrissebb elemzése.

Lakáshotelek kerültek a piacra

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta:

Illusztráció Forrás: vacokia.hu

A járvány miatt ugyanis várhatóan jóval kevesebben érkeznek majd külföldről. A kínálatbővülés motorját jelentő lakások elsősorban Budapest belső kerületeiben találhatóak. A szakember hozzátette:

Ezeknek egy részét eladhatják, illetve hosszabb távon kínálhatják bérbeadásra a tulajdonosaik.

Az Ingatlan.com elemzése szerint a kiadó fővárosi lakásokról szóló hirdetések száma március elejéhez képest 5,1 százalékkal 10 595 darabra emelkedett. A külföldi turisták körében korábban népszerű VI. kerületi lakások kínálata 8 százalékkal, a VII. kerületieké 10 százalékkal nőtt alig több, mint két hét alatt. Ugyancsak 10 százalékkal nőtt az V. kerületi albérletkínálat, a VIII. kerületi kiadó lakásoknál pedig 11 százalékkal emelkedett a hirdetések száma.

Árak mínuszban

A hirtelen jött kínálatbővülés az árakon is nyomott hagyott, az V., VI., VII. és VIII. kerületben az átlagárak két hét alatt 1-4 százalékkal csökkentek. Az V. kerületben 220 ezer forintra mérséklődött a bérleti díj, a VII. kerületben pedig 150 ezer forintra. A főváros egészében a bérleti díjak ugyanakkor még nem változtak: továbbra is 165 ezer forint a havi átlag.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Hiába egy számjegyűek a szóban forgó kerületekben a bérleti díjak csökkenése, azért ez jelentősnek mondható.

- emelt ki egy lényeges új piaci változást Balogh László. Az Ingatlan.com adatai szerint ugyanis több mint 20 százalékkal emelkedett a kínálat a 100 ezer forint alatti havi bérleti díj mellett kivehető budapesti lakások száma, március közepén több száz ilyen ingatlan szerepelt a kínálatban.

Balogh László azt is elmondta, hogy a többi nagyvárosban - köztük az egyetemvárosok piacán - nem láthatóak a budapestihez hasonló kiugró változások. A kínálat alig 1 százalékkal bővült a megyeszékhelyeken, és az árakban sem figyelhető meg komoly elmozdulás az elmúlt két hétben. Ez elsősorban azzal is magyarázható, hogy a nagyvárosokban a lakáshotelek száma jóval kevesebb volt, mint a fővárosban.