A vállalkozások fizetési kedvezményt kérhetnek a NAV-tól

NAV, adóellenőrzés, adóellenőr, Nemzeti Adó- és Vámhivatal épülete
Vágólapra másolva!
A koronavírus által okozott gazdasági nehézségek enyhítésében, a vállalatok likviditásának javításában alapvető segítséget nyújthatnak olyan adóeljárási lehetőségek, mint az adóelőleg módosítása, a fizetési halasztás vagy a részletfizetés – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatója szerint fizetési kedvezményre azok az adózók jogosultak, akik a fizetési kötelezettségeiket valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból határidőre nem tudják teljesíteni. Ekkor a fizetési kötelezettség halasztására, részletekben történő megfizetésére, vagy mérséklésére illetve elengedésére, összefoglaló néven fizetési kedvezményre kérelmet nyújthat be a vállalkozó.

Az adóelőleg csökkentését többek között

a társasági adóelőleg, az iparűzési adóelőleg, illetve az innovációs járulékelőleg esetében kérhetik a vállalkozások,

amennyiben a 2020-as adókötelezettség várhatóan nem fogja elérni az előző időszak adatai által kiszámolt és bevallott adókötelezettség összegét.

A fizetési halasztás, valamint a részletfizetés régóta létező jogintézmény, és bár az adóhivatal ezek engedélyezését korábban szigorú feltételekhez kötötte, várható, hogy a kialakult helyzetben az ilyen kérelmek kapcsán megengedőbb lesz.

A halasztás és a részletfizetés ugyan nem alkalmazható a magánszemélytől levont személyi jövedelemadóra és járulékokra, ugyanakkor fontos eszköz lehet a munkabéreket terhelő szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás, valamint nem csoportos adóalanynál az általános forgalmi adó tekintetében is.

A NAV honlapján részletes tájékoztatás olvasható a fizetési könnyítések elérhetőségéről Fotó: Hartl Nagy Tamás

A vonatkozó kérelem 10 ezer forintos illeték megfizetése mellett nyújtható be gazdálkodó szervezet esetén, míg egyéni vállalkozó illetékmentesen teheti ezt meg. A halasztási kérelem esetén meg kell jelölni, hogy az adót mikor fizeti meg az adózó, a részletfizetésnél pedig azt kell feltüntetni, hogy hány hónap alatt tudja teljesíteni az adózó az adót.

„Számos szektorban már néhány hét alatt is komoly likviditási problémák jelentkeztek, ezért fontos tudni, hogy a megbízható adózói körbe tartozó adóalanyoknak lehetősége van gyorsított eljárásban kérni a kérelem elbírálását. A határidő ilyenkor a benyújtástól számított 15 nap" – mutat rá Orbók Ilona, a BDO Magyarország adópartnere.

Szintén megbízható adózók számára másfél millió forintot meg nem haladó adótartozás esetén automatikusan rendelkezésre áll a 12 havi kamatmentes részletfizetés lehetősége.

Ezt célszerű például kihasználni akkor is, ha a vállalkozás a fenti értékhatárt meghaladó, az adóévben később felmerülő adókötelezettségre az általános szabályok szerint nyújt be kérelmet.

A fizetési halasztásról, annak benyújtási módjáról és feltételeiről részletes tájékoztató olvasható a NAV oldalán (Fizetési kedvezmények gazdálkodó szervezetek részére, illetve Fizetési kedvezmények magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére) az alábbi linken.