Fontos információk érkeztek a debreceni BMW-gyárról

BMW, autógyár
A beruházás több mint 1000 új munkahelyet teremt - Illusztráció
Vágólapra másolva!
Nem áll le a gyár építése és a munkaerő-toborzás is gőzerővel folytatódik.  
Vágólapra másolva!

Nem áll le a debreceni BMW-gyár építése, annak ellenére sem, hogy az autóipari cégek sorra jelentik be a gyártási kapacitások felfüggesztését – írja az Infostart a Népszavára való hivatkozással.

Mint emlékezetes, az elmúlt napokban sorra jelentették be a hazai autógyárak a leállást, köztük a győri Audi, az esztergomi Suzuki és a kecskeméti Mercedes is. Ugyanakkor azt is érdemes felidézni, hogy

a 2008-2009-es gazdasági világválság időszakában jelentették be a Mercedes kecskeméti beruházását, és akkor is kérdések merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon megvalósul-e az új gyár felépítése.

A német autógyártó erre egyértelműen azzal válaszolt, hogy ők hosszú távra terveznek, és az üzem mindenképpen megépül, azt semmilyen átmeneti krízishelyzet nem befolyásolja. S mint tudjuk, valóban így történt.

A debreceni beruházás több mint 1000 új munkahelyet teremt Forrás: NurPhoto/Dasril Roszandi/NurPhoto/Dasril Roszandi

A BMW Group Magyarország kommunikációs vezetője a lapot úgy tájékoztatta, hogy

Debrecen városa jelenleg is dolgozik annak az észak-nyugati ipari parknak a kialakításán, amely a jövőbeni gyárnak is otthont ad majd, a munkaerő-toborzás pedig folyamatos.

Egyesítette leánycégeit a Daimler és a BMW

A BMW arra törekszik, hogy további partnereket találjon a versenytársának számító Daimlerrel közösen folytatott mobilitási szolgáltatáshoz - nyilatkozta a BMW új vezérigazgatója. A BMW főnöke, Oliver Zipse a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozott, kiemelve, hogy további partnereket is várnak ehhez a szolgáltatáshoz, melynek nagy jövőbeli lehetőségei vannak.

Salgó András kiemelte, hogy a vállalat számára munkavállalói egészsége és biztonsága a legfontosabb, így azonnali intézkedéseket hoztak a védelmük érdekében, és a WHO mindenkori higiéniai javaslatainak követését és betartását írja elő munkatársainak.