KSH: Az év első hónapjában nőtt a turizmus teljesítménye

Vonyarcvashegy, 2018. május 16. A Szent Mihály-kápolna Vonyarcvashegynél 2018. május 16-án este. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben emelték, a pusztító balatoni viharból megmenekülő 40 halász emlékére. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Januárban összesen 746 ezer vendég 1,705 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 15,1 százalékkal, az eltöltött éjszakáké 11,9 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, a koronavírus-járvány negatív hatása az év első hónapjában még nem jelentkezett a vendégforgalomban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Vágólapra másolva!

A KSH honlapján közzétett részletetés szerint 2020. januárban az előző év azonos hónapjához képest:

  • A külföldi vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 17 százalékkal nőtt. A szálláshelyekre érkezett 367 ezer vendég 911 ezer vendégéjszakát töltött el. Utóbbiak száma az üdülőháztelep kivételével mindegyik szállástípusban jelentősen emelkedett. A külföldivendég-éjszakák 70 százalékát Budapest–Közép-Dunavidék régióban regisztráltak a szálláshelyek, 18 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapjában. A koronavírus-járvány negatív hatása a vizsgált időszakban még nem jelentkezett a vendégforgalomban.
  • A belföldi vendégek száma 12, a vendégéjszakáké 6,8 százalékkal nőtt. A vendégszám 379 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 794 ezer volt. Utóbbi mutató értéke a januárban elenyésző forgalmat bonyolító kempingek kivételével mindegyik szállástípusban emelkedett. A legnépszerűbb szállástípus a vendégéjszakák 81 százalékát realizáló szállodák, a leglátogatottabb régiók a Balaton és Budapest-Közép-Dunavidék voltak.

A szállodai szobaárak átlagosan 11,2 százalékkal 21 ezer 500 forintra emelkedtek.

A szállodák egy szobára jutó szállásdíjbevétele (REVPAR) 19,3 százalékkal 10 ezer 161 forintra emelkedett.

Az egy szobára jutó összes árbevétel (TREVPAR) átlagosan 18 ezer 288 forint volt, 15,0 százalékkal több a tavaly januárinál.

A Szent Mihály-kápolna Vonyarcvashegynél - januárban még erős volt a magyarországi turisztikai szektor teljesítménye Forrás: MTI/Varga György

A szálláshelyek teljes bruttó árbevétele 18,5 százalékkal, 34,459 milliárd forintra nőtt januárban.

A szállásdíjbevételek 22,7 százalékos emelkedéssel 19,150 milliárd forintra ugrottak, a vendéglátásból 9,251 milliárd forint bevétel származott, 16,9 százalékkal több a tavaly januárinál.

A szálláshelyek egyéb bevételei is 8,9 százalékkal nőttek és meghaladták a hatmilliárd forintot.

Széchenyi Pihenőkártyával a kereskedelmi szálláshelyeken több mint kétszer annyit (+104,6 százalék), összességében 2,298 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok.