Vidékre menekülnek a franciák a koronavírus elől

Európa vírus turizmus
Franciaország egyik jelképe, a párizsi Eiffel-torony.
Vágólapra másolva!
A kedd délben életbe lépett drasztikus intézkedések előtt a párizsiak tömegesen hagyták el a fővárost, hogy vidéken vészeljék át a legalább két hétig tartó vesztegzárat.
Vágólapra másolva!

Miután kedd déltől csak indokolt esetben és kizárólag igazolással hagyhatják el a franciák az otthonaikat, a nagyvárosokban, és mindenekelőtt a Párizsban élők tömegesen indultak útnak az egyre tavasziasabb időben, hogy vidéken vészeljék át a következő időszakot. A francia főváros a járvány egyik gócpontjává vált, így van, aki a vírustól tart, mások viszont nehezen tudják elképzelni a kormány által meghirdetett teljes karantént egy olyan zsúfolt városban, ahol nagyon kicsik a lakások.

Franciaországban békeidőben még soha nem voltak hasonló jellegű intézkedések.

"A teljes karantén helyrehozhatatlan károkat fog okozni" - mondta egy 28 éves nő a francia hírügynökségnek. "40 négyzetméteren a párommal megmaradni lehetetlen. Amíg mozoghatok, megteszem" - tette hozzá. A pár autót bérelt, hogy ne kelljen tömött vonatra szállniuk és egészségügyi kockázatokat vállalniuk. A dél-franciaországi Montpellier-be utaznak, ahol a szülők egy 120 négyzetméter alapterületű, medencével ellátott kertes házban élnek, és így a család viszonylag kényelmesebben tudja elviselni a karantént.

Kiürülnek Párizs közterei, miután a franciáknak kéthetes vesztegzárat kell tartaniuk a koronavírus miatt Forrás: AFP/Ludovic Marin

Az informatikus Roman egy párizsi elővárosból, Colombes-ból indult útnak a feleségével és két gyerekükkel egy óceánparti kölcsönlakásba. "Tíz perc alatt leérünk a partra és vissza. A karantén kevésbé lesz nehéz, főleg a kisebb gyerekkel" - mondta a harmincéves férfi, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy Párizsban maradjon a családjával.

- hangsúlyozta.

Léa elsősorban a járvány miatti "idegesítő hangulat" miatt menekül el Párizsból egy természetközelibb környezetbe. A 120 négyzetméteres elővárosi lakásában - ahol egyedül él - van elég tér ahhoz, hogy átvészelje a következő hetek vesztegzárát, de szívesebben húzódik meg barátaival egy baszkföldi házban.

A párizsi pályaudvarok délelőtt tömve voltak a menekülő emberekkel, akik nem tartották be a kormány által kért egyméteres biztonsági távolságot.

Egy 32 éves ötgyerekes anya heti 5 ezer euróért bérelt egy házat vidéken, legalább egy hónapra, az egyik legeldugottabb normandiai faluban. "Olyan helyet kerestem, amely még nem fertőződött meg. Nem volt bekalkulálva ez a kiadás, ez egy nagy érvágás, de a gyerekek érdekében tesszük" - mondta a nő.

"Történelmileg a városi polgárságnak mindig volt egy egynapi távolságra található vidéki háza, ahol biztonságba lehetett helyezni a családot pestisjárvány vagy a kánikula idején. 1939-ben, a háború kitörésekor a polgárság tömegesen vásárolt vidéki házakat, hogy ott vészelje át a nácik hatalomra kerülését" - hangsúlyozta Jean Viard szociológus.