Mától ingyenesek az álláshirdetések az önkéntes és egészségügyi állásokra

7 foglalkozás, orvos, nővér
Egészségügyi dolgozók: sem az orvosokat, sem a nővéreket, ápolókat nem tudják a robotok helyettesíteni a jövőben pusztán egészségügyi ismereteikkel - a humán gyógyítók szociális kompetenciáit a gyógyításban, nem helyettesítheti egyetlen fejlett mesterséges intelligencia sem
Vágólapra másolva!
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.
Vágólapra másolva!

A cég szolgáltatásait 2019-ben összesen több mint 15 ezer munkáltató vette igénybe.

Azoknak az intézményeknek, ahol a koronavírussal szembeni küzdelemhez van szükség új munkaerőre, a portál díjmentessé tette a hirdetést feladását.

Az önkéntes és az egészségügyi pozíciók esetében ingyen köti össze a hirdetőket és az álláskeresőket a Profession.hu Forrás: Shutterstock

„Olvassuk a híreket, látjuk, hogyan teljesítenek erőn felül az egészségügyben dolgozók, hogy megelőzzék a koronavírus további terjedését, illetve a lehető legmagasabb szinten lássák el azokat, akik már a betegség tünetével kerültek a kórházba. Bízunk benne, hogy azzal az aprósággal, hogy ingyenesen segítjük az intézmények és a szakemberek egymásra találását kicsit mi is tudunk segíteni a munkájukban" – indokolta a döntést Martis István, a cég ügyvezető igazgatója.