Belgium a külföldi utazások elhalasztását javasolja

Belgiumban újabb 31 esetet azonosítottak, Hollandiában meghalt két fertőzött
kórház, koronavírus illusztráció
Vágólapra másolva!
A Benelux-államok mindegyikében jelentősen emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma. A járvány miatt több országban elrendelt beutazási korlátozások miatt a belga külügyminisztérium a külföldi utazások elhalasztását javasolja, az amszterdami piroslámpás negyed több szórakozóhelye bezár – közölték a helyi lapok vasárnap.
Vágólapra másolva!

Belgiumban vasárnapra újabb 197 koronavírussal fertőzött esetet jelentettek, ezzel 886-ra emelkedett a betegségben érintettek száma. A fertőzésben négy ember halt meg, egy pedig felépült a betegségből.

A belga külügyminisztérium azt ajánlotta állampolgárainak, halasszák el külföldi utazásaikat,

ugyanis számos ország fogadott el beutazást korlátozó intézkedést, illetve kötelező, legalább két hétig tartó karantént. Az újabb rendelkezések várható meghozatala tovább növeli a zavartalan utazás meghiúsulását – mondták.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér azt közölte, hogy az Egyesült Államok és Belgium közötti heti 44 járat csaknem felét függesztették fel az európaiak beutazását korlátozó amerikai korlátozások miatt.

Sajtóértesülés szerint a hétvégén hat belgiumi párt tett kísérletet arra, hogy a koronavírus elleni intézkedések sikere érdekében megegyezésen alapuló, egy évig tartó mandátummal rendelkező szövetségi kormányt alakítsanak. Belgiumot több mint egy éve korlátozott hatalommal rendelkező ügyvezető kormány vezeti, ugyanis a tavaly májusban tartott választások óra nem sikerült kormányt alakítani. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy a válságra való tekintettel

Megegyezés azonban nem született, a pártok ugyanis erősen megosztottak a tekintetben, hogy melyik politikai formáció vezesse az átmeneti kormányt – közölték.

Illusztráció Forrás: AFP/John Thys

Belgiumban péntek éjféltől legalább három hétre, április 3-ig bezártak egyebek mellett az iskolák, az éjszakai klubok, a kávéházak, a múzeumok és az éttermek az új típusú koronavírus terjedésnek megelőzése érdekében.

Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök tájékoztatása szerint minden szabadidős tevékenységet, legyen az sport, kulturális vagy ünnepi jellegű, méretétől, a résztvevők számától vagy jellegétől függetlenül, akár állami, akár magánrendezvény, törölni kell, vagy el kell halasztani.

Rendes nyitva tartás szerint csak a gyógyszertárak és az élelmiszerüzletek működhetnek.

A belga katolikus egyház a templomok bezárását rendelte el. Az országban vasárnap már egyetlen misét sem tartottak – közölte a helyi média.

Illusztráció Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A holland lapok vasárnap azt közölték, Amszterdam piroslámpás negyedének több szórakozóhelye is bejelentette, hogy a koronavírus terjedése miatt meghatározatlan időre, de legalább március 31-ig bezárja kapuit.

– mondta az egyik éjszakai klubot működtető vállalkozás vezetője.

Illusztráció Forrás: AFP/Justin Tallis

Hollandiában a megerősített koronavírus-fertőzések száma vasárnap 176 újabb esettel 1135-re nőtt, továbbá nyolc új halálesetet jelentettek.

Ezzel együtt húszra emelkedett a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma

– közölte a holland országos közegészségügyi intézet (RIVM) vasárnap.

Luxemburg szombaton bejelentette, hogy az országban elhunyt az első koronavírussal diagnosztizált beteg. A fertőzött 94 éves volt. Vasárnapra 13-an kapták el a betegséget, így ez idáig 51-en fertőződtek meg a mintegy 620 ezer lakosú nagyhercegségben. Hétfőtől kezdődően két hétre bezárják az iskolákat és az óvodákat.