Azonnali pénzügyi segítséget kérnek a brit légitársaságok a kormánytól

Virgin Atlantic
Vágólapra másolva!
Azonnali, vészhelyzeti pénzügyi segítséget kértek vezető brit légitársaságok Londontól túlélésük érdekében, írja a Guardian.
Vágólapra másolva!

A brit légi cégek vezetői 7,5 milliárd fontos (közel 3000 milliárd forint) rendkívüli pénzügyi segítséget kérnek a londoni kormánytól azért, hogy megelőzzék a kereskedelmi repülés szektorának összeomlását. Az egyik legnagyobb társaság, a Virgin Atlantic vezetője jegyezte, Boris Johnson brit kormányfőnek címzett feljegyzést más iparági vezetők is aláírták. Eszerint legalább 5, de inkább 7,5 milliárd fontra van szükségük ahhoz, hogy elkerülhető legyen a katasztrófa.

A társaságok szerint, kormányzati segítség nélkül elkerülhetetlenül bekövetkezik a katasztrófa, azaz a brit polgári repülés szektorának szinte teljes összeomlása.

A brit vállalatok gépei szintén a koronavírus hatásai miatt, az egyre több állam bevezette korlátozó intézkedések miatti járattörlések okán maradnak a földön. A cégeknek ez óriási bevételkiesést jelent, és fennáll annak veszélye, hogy a társaságokat emiatt maguk alá temetik korábbi hiteleik. A pénzügyi segítséget a vállalatok részben hiteleik rendezésére, átütemezésére fordítanák.

A Virgin Atlantic egyik repülőgépe Forrás: Allen Zhao/Wikpedia

Eközben egyes iparági, pilótákat, légiutas kísérőket tömörítő szakszervezetek szintén arra figyelmeztetnek, hogy állások ezrei kerülnek veszélybe, ha a kormány nem lép az érdekükben.

A Unite közleménye szerint a kormánynak azonnal cselekednie kell, hogy megelőzze a légi közlekedést teljes összeomlását, azt, hogy a járvány "maga alá gyűrje" a társaságokat. Egyes érdekvédő szervezetek szerint, a brit államnak tulajdonrészt kellene szereznie légitársaságokban illetve a repülőtereket üzemeltető vállalatokban, hogy azok fennmaradhassanak a járvány levonulása utáni időszakra.