Hihetetlen mértékben ugrott meg a céges-laptop vásárlás

távmunka
Vágólapra másolva!
Már nemcsak a tartós élelmiszereknél zajlik felvásárlás, hanem a laptopokat is soha nem látott mennyiségben vásárolják a cégek szerte Európában.
Vágólapra másolva!

Sok vállalatnál arra készülnek, hogy a vírus terjedése miatt egyre több alkalmazottjuk fog otthonról dolgozni, nekik pedig szeretnék biztosítani az ehhez szükséges munkaeszközöket. Ez kiugró keresletet támasztott a laptopokkal szemben – emeli ki a Financial Times cikke.

A viszonteladók kis és nagy cégek részéről egyaránt növekvő keresletet tapasztalnak, mindenütt annyi laptopot szeretnének felhalmozni, amennyit csak tudnak. Egy olaszországi beszállító szerint a kereslet a megszokott húszszorosára ugrott, amióta a római kormány az egész országra karantént hirdetett.

– mondja az egyik kereskedő. –

Majd hozzáteszi: az olasz vállalkozások java részét felkészületlenül érte az a helyzet, hogy alkalmazottaik egyszer csak tömegesen kezdenek el otthonról dolgozni, és ebből a példából más országokban is okulhatnak.

Illusztráció Forrás:Shutterstock

Mike Norris, a legnagyobb brit számítógép-kereskedelmi cég, a Computacenter vezérigazgatója arról számolt be, hogy az utóbbi napokban jelentős megrendeléseket kapnak nagy cégektől, köztük bankoktól. Elmondása szerint a nagyvállalatok nem törődnek a laptopok márkájával, tulajdonképpen viszik, amit érnek, a kis- és közepes vállalkozások pedig, amelyek eddig nem törődtek azzal, hogy felkészítsék alkalmazottaikat az otthoni munkára, most szintén pánikszerű vásárlásokba kezdtek.