Rendkívüli hír érkezett a rubelről

Rust
A moszkvai Vörös-tér látképe, háttérben a Vaszilij Blazsennyik székesegyházzal
Vágólapra másolva!
Világszerte megviselte a devizákat az olajár zuhanása: az orosz rubel, a román lej és a norvég korona történelmi mélypontján is megfordult, a dollár viszont hirtelen erőre kapott.
Vágólapra másolva!

Az olajár drasztikus esésére reagálva keddre gyakorlatilag összeomlott az orosz rubel, amely a járvány okozta kockázatkerülés miatt már egy hónapja mérsékelten gyengült. Az euróval szembeni keresztárfolyam csak tegnap 11 százalékos mínuszban volt, a dollárral összevetve 4 százalékos a zuhanás - írja a Világgazdaság.

A rubel négyéves mélypontra ért mindkét deviza ellenében, utoljára 2016 elején volt ilyen szinteken,

amikor az olajpiaci lejtmenet és a nemzetközi szankciók egyszerre sújtották az országot.

Az orosz jegybank már lépett is: közölte, hogy öt év után újra megjelenik a devizapiacon, és gigantikus, 570 milliárd dollárra hizlalt devizatartalékát is beveti az árfolyam stabilizálása érdekében.

A moszkvai Vörös tér látképe, háttérben a Vaszilij Blazsennij székesegyházzal Forrás: Wikimedia Commons

Azt azonban nem hozták nyilvánosságra, mennyi rubelt vesznek, és meddig tart a program. Alekszandr Novak olajminiszter mindenesetre magabiztosan nyilatkozott: a következő hat-tíz évben az ország költségvetése akár 25-30 dolláros olajár mellett is stabil marad.

Váratlan fordulat történt az olajpiacon

Újra esni kezdtek az olajárak szerda délelőtt, miután a Saudi Aramco szaúdi állami többségű olajvállalat jelentette, hogy kitermelésének növelésére utasította az energetikai minisztérium. Ezzel még tovább fokozódik a napokban kialakult olajárháború. A világ legnagyobb integrált kőolaj- és földgázipari vállalatának számító Saudi Aramcót irányító Amin Naszír közölte, hogy napi egymillió hordóval, 12 millióról 13 millióra kell emelniük a kitermelési kapacitást.

A rubelhez hasonlóan nyomás alá kerültek a közel-keleti olajmonarchiák devizái is,

de ezeknek a jegyzését a helyi jegybankok állapítják meg, így a fizetőeszközök nem podukáltak az oroszhoz hasonló zuhanást. Az olajár megroppanása egyébként világszerte csökkentette a kockázatvállalási kedvet, és ez a fejlődő piaci eszközök, különösen a devizák árfolyamában erősen érződött.