Keményen fellépett az MNB két pénzügyi vállalkozással szemben

Az MNB épülete
Budapest, 2012. május 18. A Magyar Nemzeti Bank központi, Alpár Ignác-tervezte műemlék épületének déli homlokzata a főváros V. kerületében, a Szabadság téren. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) súlyos adatszolgáltatási jogsértések miatt visszavonta a Credit Unió Pénzügyi Zrt. és a Pannon Star Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt. engedélyét, és elrendelte mindkét társaság végelszámolását.
Vágólapra másolva!

Tavaly negyedévente átlagosan

45 olyan, bankcsoporthoz nem tartozó pénzügyi vállalkozás működött Magyarországon, amely a határidőt elmulasztva késedelmesen, vagy egyáltalán nem küldte meg

a tevékenységét bemutató éves vagy negyedéves adatokat az MNB-nek. Akadnak olyanok is, amelyek azóta sem teljesítették jogszabály alapján előírt adatszolgáltatási kötelezettségüket.

Nem zárható ki, hogy az érintett piaci szereplők esetében további működési problémák is lehetnek, netán tőkehelyzetük sem megfelelő.

A piacok biztonsága és a pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében ezért az MNB 2020-tól szigorúan fellép a késlekedőkkel szemben. Ezek az intézmények - a vétségek egyedi jellemzői alapján - figyelmeztetést, bírságot kapnak majd, végső eszközként pedig a jegybank visszavonhatja tevékenységi engedélyüket.

Ezzel a gyakorlattal a jegybank célja, hogy összességében ne telhessen el 6 hónapnál hosszabb olyan időszak, ameddig az MNB nem rendelkezik információval egy felügyelt pénzügyi vállalkozás tevékenységéről.

A Magyar Nemzeti Bank vasszigorral csapott le két pénzügyi vállalkozásra, amelyek nem teljesítették adatszolgáltatási kötelezettségüket Forrás: MTI/Jászai Csaba

A féléves - több felügyeleti kötelezést, figyelemfelhívást is magában foglaló - periódus lejárta azt is jelenti, hogy az adott pénzügyi vállalkozás már bő 3 hónapot csúszott kötelező adatainak beküldésével.

Az MNB ezzel az eszközzel élt most is, amikor szerdai határozataiban

visszavonta az eddig hitel- és pénzkölcsön nyújtásával foglalkozó Credit Unió Pénzügyi Szolgáltató Zrt. és a Pannon Star Pénzügyi Szolgáltató Zrt. tevékenységi engedélyét.

Az utóbbi társaság esetében elutasította a pénzügyi vállalkozás kérelmét is, hogy a jegybank korábbi határozatának kötelezését későbbi határidőre teljesíthesse.

Az MNB elrendelte mindkét társaság végelszámolását, és végelszámolónak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nkft.-t jelölte ki.

Az MNB felügyelete alá jelenleg 225, nem bankcsoporthoz tartozó pénzügyi vállalkozás tartozik, amelyek jellemző tevékenysége hitel- és pénzkölcsön nyújtás, lízing, követelésvásárlás, folyó faktoring és kézizálog kölcsön nyújtása (a hitelintézetektől eltérően betétet, egyéb pénzügyi eszközöket nem gyűjthetnek).

Általában a nem prudensen - azaz nem felelősségteljesen - működő piaci szereplőknél fordul elő, hogy nem teljesítik adatszolgáltatásukat, váratlanul elérhetetlenné válnak, nem veszik át a jegybank elektronikusan kézbesített küldeményeit, vagy éppen figyelmen kívül hagyják az MNB egyéb hivatalos jelzéseit is.