Koronavírus: már az ételfutárral sem kell találkozni rendeléskor

Postmates
Vágólapra másolva!
Az amerikai Postmates az érintésmentes kiszállítást teszteli a koronavírus miatt. A 2011-ben alapított vállalat nem csak éttermekből szállít ki, hanem a bevásárlást is elintézi ügyfeleinek – írja a The Verge.
Vágólapra másolva!

Az előfizetőknek lehetősége van az alkalmazáson keresztül az ajtó elé tetetni a megrendelt árut. A Postmates cég egyik alapítója, Bastian Lehmann szerényen csak az anti-Amazonnak nevezte cégét.

A vállalat értéke már 2018-ban elérte az egymilliárd dollárt, és mintegy 5 ezer alkalmazottat foglalkoztat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Elindítottuk az új szállítási opciónkat, amivel ügyfeleink meghatározhatják, hogyan szeretnék megkapni rendelésüket: átvehetik az ajtóban, dey akár érintés nélkül is kérhetik a kiszállítást az ajtajuk elé – olvasható a bejelentés a cég honlapján.

A San Franciscóban működő cég korábban emailen is értesítette regisztrált tagjait az újdonságról, ami nem kötelező, hanem választható lehetőség.

Nagyon elszállt a divatos arcmaszkok ára

Az online piactérként működő StockX-en a viszonteladók divatos arcmaszkokat árulnak. Az Off-White cég által gyártott 2019-es kollekcióhoz tartozó fekete arcmaszkokért akár 200 dollárt (60 ezer forint) is elkérnek az oldalon - írja a Business Insider. Pár hónappal ezelőtt még 80 dollárért (23 ezer forint) kínálták a fekete arcmaszkot.

A Postmates nem az egyetlen szállítócég, amely komolyabb intézkedéseket vezet be ügyfelei és alkalmazottai védelmébenn.

A kínai e-kereskedelmi Alibaba leányvállalata, az Ele.me és az ételkiszállító Meituan Dianping – amelyek leginkább a kínai ételkiszállítási piacot dominálják – hasonló érintésmentes szállítási lehetőséget indítottak az ázsiai országban.